Elkéktábla avatás Maryai Béla tiszteletéra a Fiumei úti temetp katonai parcellájában
A Fiumei úti temető katonai parcellájánál avattak emléktáblát Magyari Béla kiképzett űrhajós tiszteletére. Magyarország büszkesége a kerületben élt, Rákoshegy volt szűkebb hazája. Ezt sajnos nem sokan tudták. Csendben, a vasút melletti Zsák utcában teltek a napjai családja körében. Anno, 2007-ben a Tizenhetedik Magazin cikkben igyekezett rá fölhívni a kerületi vezetés figyelmét a jeles emberre. Ám hiába az írás, senki nem akart büszkélkedni azzal, hogy olyan kiválóság él köztünk, mint ő. Aki pusztán saját ismertségén keresztül is sokat lendíthetett volna azon, hogy Rákosmente ismertebb és kedveltebb része legyen a fővárosnak, s ne Rákosborzasztóként gondoljanak rá sokan még ma is. Talán a jövőben másként lesz. Esetleg még egy emléktáblát is kaphat majd a rákoshegyi háza a kerület képviselő-testületétől. Magyari Béla barátai, tisztelői addig is a Fiumei úti temető katonai parcellájában lévő emléktáblánál hajthatják meg fejüket emléke előtt.
Közöljük a Magyar Nemzet mai és a Tizenhetedik 2007. májusi írását.
Emléktábla Magyari Béla tiszteletére
A tartalék űrhajós soha nem harcolt Farkas Bertalan ellen, akivel megőrizték barátságukat
Ozsda Erika/Magyar Nemzet (2019. 08. 09.)
Hetven évvel ezelőtt, 1949. augusztus 8-án született Magyari Béla. Az egykori „majdnem” első magyar űrhajós tavaly hunyt el nagybetegen és majdnem elfeledve, pedig egykor az egész ország hősként ünnepelte. Az orvosi kiválasztásra kilencvenöt magyar vadászpilóta jelentkezett, s közülük kettőnek kezdték meg a felkészítését 1978. március 20-án Csillagvárosban, a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központban – teljes titokban. Mindketten kiváló eredménnyel végeztek a képzésen. Végül Magyari Béla repülőszázados volt az, aki a földről nézhette végig, ahogy 1980. május 26-án Farkas Bertalannal felemelkedett a rakéta.
A start előtt az összes propagandaanyagból két példány, a Néphadsereg című lap kétféle különkiadással, a Katonai Filmstúdió két filmmel készült. Az utolsó pillanatig várták, hogy melyik kerüljön az emberek elé.
A Honvédelem.hu-n látható az a kisfilm, amely Magyari Béláról szól, aki mindig úgy dolgozott, mintha őt jelölték volna ki az űrrepülésre. Ebben a helyzetben nem lehetett könnyű megőrizni a méltóságát. Soha nem harcolt Farkas Bertalan ellen, akivel harmadikos gimnazistaként találkoztak először Kecskeméten. Nemes vetélkedésük idején is megőrizték barátságukat, ami nem mondható el minden űrhajósról. Voltak, akik nem tudták elviselni a másodhegedűs szerepét, ezért feljelentették, lejáratták a társukat.
Neki akkor sem volt egy rossz szava, amikor az előléptetéseknél Farkas Bertalan mindig eggyel nagyobb rendfokozatot kapott. Magyari Béla munkáját 39 évvel ezelőtt, október 23-án szülőhelyén, Kiskunfélegyházán díszpolgári címmel ismerték el. Míg Farkas Bertalant letiltották a repüléstől, ő 1987-ig évi 25-30 órában MiG–21-est vezethetett, ennek később szívizomgyulladása vetett véget.
Magyari a nyolcvanas évek elején visszaült az iskolapadba, és mérnöki diplomát szerzett. A Pénzügyminisztériumban a szovjet csapatok kivonásával foglalkozó titkárság osztályvezetőjeként a repülőterek hasznosításán dolgozott, aztán visszakerült a honvédséghez. A magyar űrrepülés 15. évfordulóján, 1995. május 26-án ezredessé léptették elő, egy évvel később pedig doktori címet szerzett. Utoljára 2000-ben ülhetett vadászgépbe, búcsúrepülésén néhány percig vezethette is a MiG–29-est.
Miután a Katonai Felderítő Hivataltól igen korán, 51 évesen nyugdíjazták, sértődött ember lett. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy nincsen rá szükség. Hiába választották meg a Magyar Asztronautikai Társaság elnökévé, és kapott komoly feladatokat a Magyar Űrkutatási Iroda munkatársaként, amikor másodszor is nyugdíjazták, végleg megtört benne valami.
Miután az űrkutatási irodának nem volt szüksége Magyari tapasztalataira, kipróbálta a piramisszerű értékesítési formációkat. A Fundamenta ügynökeként is próbálkozott. Az ismert és népszerű ember kezdett háttérbe vonulni. Egy repülési magazin támogatásával 2001-ben elutazhatott Csillagvárosba, újra bejárhatta azokat a helyeket, ahol felkészítették az űrrepülésre, és találkozhatott egykori parancsnokával, Vlagyimir Dzsanyibekovval is.
Első feleségétől, akitől két lánya született, tizenöt év után elvált. Második felesége, Edit nagyszerű társnak bizonyult, nélküle Magyari Béla talán elkallódott volna. Egy fiút és egy lányt neveltek föl közösen. Miután az asszony a Belügyminisztérium helyettes államtitkári beosztásba emelkedett, rendőr dandártábornoki rendfokozatával megelőzte férjét. Gréta, a család legidősebb lánytagja apja nyomdokaiba lépett – vitorlázópilóta lett.
Magyari élete legsúlyosabb csapását három évvel ezelőtt szenvedte el, amikor fia, Gábor, aki repülőgép-pilótának készült, lezuhant a Gerecse-hegységben egy Cessna–152-sel. A pilóta meghalt, Magyari Gábor a csodával határos módon túlélte a balesetet, de súlyosan megsérült. Eredményes gyógykezelése új reményekkel töltötte el az apát, aki szerette volna megérni, hogy Gábor ismét megkapja a repülési engedélyt.
Nem maradt rá ideje. Magyari Béla 2018. április 23-án elhunyt. Hamvait repülőgépről szórták szét a kiskunfélegyházi repülőtér fölött, ahonnan először szállt fel. Emlékét nemcsak a reptérről szerzett csipetnyi föld őrzi, április óta a Kistarcsán ültetett Űrfánál tábla is. Tegnap a Fiumei úti temető katonai parcellájánál emléktáblát avattak a tiszteletére.
**************************
Dr. Magyari Béla tanítványa volt Charles Simonyi édesapjának
„Az első éjszaka le kellett kötni magam”
Horváth K. József
Tizenhetedik, 2007. április
A napokban ért véget a magyar származású Charles Simonyi űrutazása. Simonyi Károly második magyarként járt a világűrben Farkas Bertalan 1980. májusi 26-i indulása óta. Helyette repülhetett volna éppen dr. Magyari Béla is, aki az utolsó másodpercig készen állt arra, hogy amennyiben a Szojuz–36 indulása előtt bármi apró probléma adódna akár Kubaszovval, akár Farkas Bertalannal, akkor társával, Dzsanyibekovval teljesítse a feladatot. A Rákoshegyen élő híresség felidézte lapunknak a korabeli történéseket. Leánya, Dóra pedig azt, mit kérdezett Charles Simonyitól az éter hullámain keresztül az űrutazása során a minap.
– A legkisebb rendellenességre is fölkészítettek bennünket az űrhajó indítása előtt – emlékezett vissza Magyari Béla. – Lehet egy váratlan meghűlés, nátha, fölszökhet a vérnyomás, netán hasmenés jöhet az emberre valamitől. Ez azzal járt volna, hogy automatikusan a másik kiképzett páros lép előre. Tehát ha az egészségi vagy hangulati állapotváltozás Kubaszovnál vagy Bercinél következett volna be, akkor mi jöttünk volna Dzsanyibekovval.
– Azt olvastam, hogy az utolsó pillanatban tudta csak meg, hogy Farkas Bertalanék repülnek. Meg tudta már emészteni ezt a döntést?
– Nincs mit megemészteni. Másfél évvel az indulás előtt tudtuk, melyik az első számú személyzet. Az Interkozmosz program során korábban fellőtt cseh, lengyel, német űrutazás esetén valóban az utolsó pillanatban, azaz egy-két nappal hamarabb tudták meg a kiképzettek, a földön maradottak, hogy ki lesz az űrpilóta. Éppen e kellemetlen helyzet elkerülésére kértük, hogy korábban derüljön ki, melyikőnk repül. Ezzel együtt az utolsó pillanatig nyitott volt a kérdés, hiszen amennyiben az imént jelzett rendellenességek valamelyike bekövetkezik, akkor mi ugrottunk volna be Berciék helyére.
– Egy ideig azért úgy nézett ki, hogy néhány évvel később mégiscsak sikerül följutnia…
– Igen, 1985-86-ban valóban joggal reménykedettem, hiszen sokáig úgy volt, hogy beindul az Interkozmosz program második köre, s akkor rám kerülhet a sor. A Szovjetunió eresztékei azonban, csak úgy, mint a többi szocialista országé, kezdtek meglazulni. Közeledett a rendszerváltozás ott is, s az Interkozmosz program szép csendben abba maradt. Sajnos, 1988-ban kaptam egy szívizomgyulladást, amelynek révén végleg kellett szállnom a Földre.
– Az idő addig sem telt hiába. Előbb gépészmérnök lett a Műegyetemen, majd 1995-ben doktori címet szerzett. Miből?
– Űranyag-technológiából írtam a disszertációmat. Farkas Berciék annak idején az űrben megolvasztottak egy próbatestet, majd a súlytalanságban visszaszilárdították. E folyamat analizálása adott lehetőséget a szakdolgozat megírására.
– Akkor ez egy kis elégtétel a sorstól, hiszen Farkas Bertalan nem doktorált…
– Amikor 1977-ben olvastam a hírt, hogy három nemzet vadászpilótái megérkeztek Csillagvárosba, nem gondoltam arra, hogy bejutok a két magyar űrhajósjelölt közé. Akkor végeztünk első osztályú vadászpilótaként, s az egész csapat Pápára került. Sokadmagammal jelentkeztem űrhajósnak, s végül nekem is sikerült. Elmondhatom, hogy ismertem Tereskovát, Leonovot, Tyitovot, s más világhírű űrhajósokat. Tanítottak is. Beletartozom egy 6-700 tagú kiképzett űrhajósi családba. Bár ott voltam a küszöbön, de a sors úgy akarta, hogy ne lépjek rajta át. Ezzel együtt teljesült életem nagy álma. Ehhez képest a doktori cím hab a tortán.
– Ismeri Simonyi Károlyt?
– Nem, csak tudós, Kossuth-díjas édesapjával volt kapcsolatom, aki egyebek között anyagszerkezetet is tanított nekem egyetemen. Nagy tudású ember volt, ragyogó előadó.
– Leánya, Dóra viszont, aki nem mellesleg, másodikos létére, máris Kazinczy-díjat érdemelt ki szép magyar beszédéért, beszélgetett is vele az űrben…
– Örülök neki, hogy a Puskás Tivadar Távközlési Technikum diákjai között neki is jutott egy kérdezési lehetőség. Ez hangzott el magyarul tőle az űrben: „Magyari Dóra vagyok, a kérdésem pedig, hogy hogyan érzi magát a súlytalanságban?” Az első éjszaka le kellett kötni magam, de azóta már megszoktam, minden rendben, jött a válasz Charles Simonyitól.
– Hogy érzi magát Rákoshegyen?
– Nagyon jól. Az itteni levegő meggyógyította két gyermekemet. Pasaréten, a Lepke utcában laktunk, a gyerekek nagyon köhögtek. Hiába zöld övezet az is, én hat-hétezer méterről többször repültem Budapest fölött, s láttam, hogy a szmog, mint egy búra veszi körül a főváros szívét. Benne Pasarétet is, hisz az is csak három kilométerre van a Belvárostól. A gyerekeknek fél év alatt megszűnt a köhögése. Dombon, „Hegyen” vagyunk, jól érezzük magunkat. Bár egy hangvédő fal elkelne a vasút mellett, mert alig húsz méterre az itteni házaktól járnak el a vonatok.
– Ha jól tudom, most nyugdíjas. A tavaly átszervezett Magyar Űrkutatási Irodában éppen egy űrszakemberre nem volt szükség…
– Igen, ötvennyolc évesen nyugdíjas vagyok. Egy embert le kellett építeni, az éppen én lettem.
– Szokott tartani előadásokat csillagvárosi élményeiről?
– Szoktam. Ha hívnak, szívesen megyek.