TIZENHETEDIK ONLINE

“Beszéld el nekem a múltat, s megismerem belőle a jövőt!”

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Emlékező Rákoscsabaiak! 

Konfucius gondolata örök érvényű igazságot fogalmaz meg. 

Örök érvényű üzenetet a jövőnek, nekünk is, itt, az árpádkori Rákoscsaba szívében ünneplőknek. 

62 év telt el 1956 őszének eseményei óta. 

Ezen a napon minden évben összejövünk itt, hogy emlékezzünk, gyertyát gyújtsunk, a múltnak tisztelettel adózzunk. 

Minden évben találkozunk itt, a Csaba vezér szobornál, az emlékműsor feleleveníti a történelmet, ma nemcsak az országos eseményeket, hanem a helyi, rákoscsabai történéseket is.

Ma már október 23. a törvény erejénél fogva is ünnep. Korábban hosszú néma évtizedekig tilos volt e napról még beszélni is. 

Legfeljebb titokban lehetett mécsest gyújtani az otthonok lehúzott redőnyei mögött a szabadságot áhítozva.

Ez a nap nem azért ünnep, mert nem kell iskolába vagy dolgozni menni. 

Nem azért, mert ezt számunkra bárki is kötelezővé teszi. 

Törvény erejénél fogva ugyanis nem lehet nemzeti ünnepet elrendelni. 

Az ünnep a lélekből fakad.

Nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet a szívébe fogad. 

Az emberek átszellemülnek az emlékezés pillanataiban, és gyermekeink is tudják, mit köszönhet Magyarország azoknak a dicsőséges napoknak. 

Ezért vagyunk mi is ma itt. 

Ezért hozzuk el gyermekeinket, unokáinkat és ezért beszéljük el 1956 hőseinek történetét.

És ahogy Konfuciusz is mondja: 

elbeszéljük a múltat, erőt merítünk belőle, és talán megismerhetjük általa a jövőt is. 

1956. október 23. történései ugyanis a jövőnek szóltak, a pesti srácok értünk, a mi jövőnkért, a mi szabadságunkért és függetlenségünkért harcoltak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 

A jövő csupa múltból áll – hangzik a jól ismert idézet.

1956 hősei azonban nem azt várják tőlünk, hogy kívülről fújjuk az események lefolyását.

Nem is azt, hogy név szerint ismerjük őket. 

Egy valamit azonban joggal várnak: 

azt, hogy hűek legyünk elveikhez, az általuk képviselt értékekhez, és tovább vigyük azt a hitet és egységet, amellyel ők a magyar nép jövőjéért áldozták életüket.

A történelem már sokszor bebizonyította, hogy a magyar nép különleges erővel és hittel bír, amely mindig óv és védelmez – értéket, életet, nemzetet -, és ha a sors úgy követeli, bátran megküzd szabadságáért, megmaradásáért, ezzel példát mutatva Európának és az egész világnak.

Mi, magyarok, történelmünk során, ha kellett, szembeszálltunk a betolakodókkal, mi, magyarok még évtizedek múlva sem adtuk fel, hogy elűzzük az idegen hatalmat. Mi, magyarok, akkor sem adtuk fel igazunkat, ezzel önmagunkat, ha magunkra maradtunk Európában és a nagyvilágban.

62 évvel ezelőtt fiatalok, munkások, családapák, katonák életüket áldozták a szabadságért, értünk, a jövőnkért. 

A szabadságvágy elnyomta a félelmet, az igazságérzet elapasztotta a könnyeket. 

A magyar emberek az egész világnak mutatták meg, hogy a szív, az összetartozás és a hazaszeretet mire is képes.

Az egész világnak példát mutattunk. 

De mit tett mindeközben Európa nyugati fele? 

Nem hallgatott és nem is nézett ránk, inkább felvette házi papucsát, 

amíg itt, Magyarországon elindultak a koncepciós perek és a véres megtorlások. 

Akkor is magunkra maradtunk.

Amíg a világ elfordította fejét, a beözönlő megtorlók véres keze nem tett különbséget idős pap, fiatal tinédzser, kétkezi munkás és miniszterelnök között, 

hanem lesújtott mindenre, ami az útjába került. 

Ahogy Márai fogalmazott Mennyből az angyal című versében:

,,Földrészek népe nézi, nézi, 

Egyik érti, másik nem érti. 

Fejük csóválják, sok ez, soknak. 

Imádkoznak vagy iszonyodnak, 

Mert más lóg a fán, nem cukorkák: 

Népek Krisztusa, Magyarország. 

És elmegy sok ember előtte: 

A Katona, ki szíven döfte, 

A Farizeus, ki eladta, 

Aki háromszor megtagadta.

 

Vele mártott kezet a tálba, 

Harminc ezüstpénzért kínálta .

S amíg gyalázta, verte, szidta: 

Testét ette és vérét itta .

 

Most áll és bámul a sok ember, 

De szólni Hozzá senki nem mer. „

1956-ban a történelem színpadán valóban ott állt a „Népek Krisztusa, Magyarország.

Összekapaszkodott az ország, a fiatal egyetemista a kétkezi munkással, 

a földműves a városi értelmiséggel. 

Egy egész ország fogott össze, és döntött arról, hogy véget vet az elnyomásnak, szabadságot és függetlenséget akar. 

Az 1956-os nagy nemzedék az államalapítással felérő nagy tettet hajtott végre. 

Célja az volt, hogy megtartsa nemzetünket a jövőnek: nekünk és minden utódunknak.

Mi, magyarok, legyünk büszkék arra, hogy ki mertünk állni önmagunkért, hittünk a nemzet erejében és mertünk harcolni céljainkért.

Ezt a szabadságharcot nem csak a megszálló katonák és tankok ellen, hanem a magyar nemzet lelki szabadságáért is vívták „apáink”.

A „pesti srácok” és lányok egy olyan szabad társadalomért küzdöttek, amelyet a bizalom és az összefogás tart össze. 

Napjainkban mi is egy ilyen, minden nehézséget átvészelő független társadalom létrehozásán „dolgozunk”.

Magától értetődő és természetes volt 1956-ban éppúgy, mint ma: magunk akarunk dönteni az ország sorsáról, magunk akarjuk eldönteni, kiket engedjünk be hazánkba, magunk választunk szövetségest, és magunk döntjük el, miért vagyunk hajlandók áldozatot vállalni.

Október 23-a a Szabadság Napja, amelyért nemzedékeken keresztül komoly áldozatokat hoztunk. 

Ma már képesek vagyunk megélni ezt a szabadságot, és élni is tudunk ezzel a szabadsággal. 

Mi egy autonóm, független, szabad nemzet vagyunk. 

Ehhez ragaszkodunk, és ezt nem adjuk fel soha!

Megtanultuk 1956 hőseitől, a pesti srácoktól az összefogás és a magyar szív, a magyar lélek erejét. 

Október 23. a nemzetté kovácsolódásunk és magyarságtudatunk bástyája. 

1956-ra emlékezni dicsőséges, egyben fájó érzés, ám erőt adó is. 

Tisztelt Emlékezők!

1956-ban a magyarok változást akartak, le akarták váltani az idegen hatalmat, helyre akarták állítani az igazságon és a szabadságon nyugvó törvényes rendet. 

A forradalom alapkövetelését az egész nemzet osztotta: vissza kell szerezni Magyarország szuverenitását. 

Az önkényuralom helyett szabadságot, önrendelkezést, függetlenséget akart mindenki. 

Az 56-os forradalmárok valójában Magyarország jövőjéért harcoltak. 

A maguk jövőjét és a mi jelenünket építették.

A magyarság történelme során mindig elérkezik az a pillanat, amikor új, mélyebb összefüggésben jelennek meg a múlt eseményei. 

A hősök útján, a magyar nép tehetségéből és hitéből fakadóan mindig eljutottunk oda, ahonnét a múlt minden lépése értelmet nyert, és ahonnét a folytatást is megláthattuk. 

Halljuk hát meg a hősök szavait! 

Tiszteljük meg őket azzal, hogy megfogadjuk üzenetüket: nemzeti egység, függetlenség, szeretet!

Bízom benne, hogy itt, szűkebb környezetünkben is mindenki meghallja ezeket a szavakat. 

Rádöbben, hogy Magyarország attól erős, és attól áll stabil lábakon, hogy a jövő építéséért nap, mint nap közösen dolgoznak az itt tevékenykedők: egységben, szeretetben. 

Tudom, hogy mindig lesznek, akik önös céljaik érdekében megpróbálnak árnyékot vetíteni sok ember munkájára, mindennapos áldozatvállalására. 

De azt is tudom, hogy szavaikat mindaddig elfújja a szél, amíg a magyarok, köztük mi itt, Rákosmentén, Rákoscsabán 1956 hőseihez méltón egységben, szeretetben közös jövőt építünk!

Olyan jövőt, amilyet gyermekeinknek, unokáinknak képzelünk el.

Ahol biztonságban érezheti magát mindenki, ahol nem kell megtagadni gyökereinket, ahol megőrizhetjük hagyományainkat, értékeinket, ahol szabad és független magyar nemzethez tartozhatunk.

 Hiszen a magyar nemzet mi magunk vagyunk. 

Nélkülünk, magyarok nélkül nincs magyar nemzet, és fordítva: közös múltunktól, gyökereinktől, magyarságunktól megfosztva utódaink is hazátlan földönfutókká válnak. 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 '56-os hőseink munkáját felértékelik a mai folyamatok, hiszen most, 2018-ban is nyilvánvaló a szuverenitás, függetlenség és önállóság szükségessége, 

ugyanis ezek nélkül egy nemzet nem tudja elérni a céljait, amelyek a megmaradását és a jövőjét biztosítják.  

 1956-ban kiderült, hogy valódi összefogás kell ennek érdekében.

Cselekvőképes kormány és összetartó nemzet, erre volt 56-ban és erre van ma is Magyarországnak szüksége. 

Október 23. attól válik nemzeti ünnepünkké, ha a nemzet minden pillanatában és tettében szívében hordozza. 

Elődeink itt, Rákoscsabán nemcsak szellemükkel, 

hanem tetteikkel is bizonyították, hogy nem felejtik Magyarország 

és a magyar nemzet nagyságát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Csak úgy maradhatunk hűek Magyarországhoz, 1956 örökségéhez, 

ha soha és sehol el nem áruljuk mi sem azt, amiért a magyar harcosok életüket adták: 

a szabadságot, a függetlenséget, gyermekeink, nemzetünk jövőjét. 

Hazánkat: Magyarországot.

 

Legyünk méltó utódaik, hogy a magyar magyar, a nemzet nemzet, a haza haza, és Európa Európa maradjon!