TIZENHETEDIK ONLINE

Boross Péter ünnepi beszédét mondja

November 4-én a Kucorgó téren ünnepélyes keretek között felavatták az ország első ’56-os nemzetőr emlékművét. A megjelenteket Riz Levente polgármester köszöntötte. Beszédet mondott dr. Boross Péter volt miniszterelnök, Dunai Mónika országgyűlési képviselő és Szelepcsényi Sándor, a Rákoskerti Polgári Kör és a Rákosmenti ’56-os Alapítvány elnöke. Az eseményen jelen voltak továbbá egykori nemzetőrök, kerületi díszpolgárok, az ’56-os Emlékplakett kitüntetettjei, önkormányzati tisztségviselők, valamint a szobor alkotója, Simorka Sándor szobrászművész is.
Riz Levente köszöntőjében elmondta, hogy a 60 évvel ezelőtt megalakult nemzetőrség Petőfi költői hitvallását, „A néppel tűzön-vízen át” választotta jelszavául. Ez aztán az idők folyamán éppen úgy elhalványult, mint maga a nemzetőrség. Ezért büszkék lehetünk arra, hogy mi, rákosmentiek vagyunk az elsők az országban, akik köztéri szobrot állítanak az ’56-os nemzetőr hősöknek. S hogy ez a nemes elképzelés valóra is válhasson, számos szervezet, intézmény, sőt polgár támogatására is szükségvolt. Ezért a segítségért ezen az ünnepi eseményen mondott köszönetet mindenkinek: a Nemzeti Együttműködési Alapnak, a Szabadságharcosokért Közalapítványnak, a POFOSZ XVII. Kerületi Szervezetének, az 1956-os Nemzetőrök Hagyományápoló Tanácsa Egyesületnek, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nemzetőr Egyesületnek, valamint a magánszemélyeknek, akik közül sokan külföldről juttatták el adományukat. Emlékeztetett rá, hogy 1956-ban számtalan embernek vett váratlan fordulatot a sorsa s kellett meghoznia egy nehéz döntést: emigráció vagy sem. Különösen nehéz volt a döntés a fegyveres erőknél szolgálatot teljesítőknek, hiszen gyakran a felettes parancsa ellenére kellett a nép mellé állniuk. Köszönet illeti mindezért a nemzetőröket, akiknek ez a széles összefogással létrejött emlékmű állít itt méltó emléket.
Dunai Mónika országgyűlési képviselő Szőke István Attilának a kommunizmus áldozatainak emlékére írt verséből idézett, amikor elmondta, hogy vannak idők, amikor az értelem megretten. Sajnos, nekünk magyaroknak mindebből kijutott, amikor éberen kell vigyázni nemzeti szuverenitásunkra, értékeinkre. A magyar nép 1956. október 23-án megélhette a tettekkel kinyilvánított hazaszeretet érzését és megtapasztalhatta önnön erejét. Átélhette, igaz csak rövid időre, a szabadságot. S bár a forradalmat vérbe fojtotta az erőszak, eszméjét azóta sem tudta legyőzni.  Mert voltak olyan igaz magyarok, akik hittek magukban, a magyar nép egységének megteremthetőségében, a hazában s abban, hogy megválthatják a közös jövőt. Ma itt, Rákosmentén, a Nemzeti Gyásznapon, az ország első köztéri szobrának avatásán emlékezzünk rájuk, a nemzetőrökre, akik akkor tenni mertek. Kérte a megjelenteket, hogy ezen az ünnepi estén otthonaikban gyújtsanak gyertyát, s gyermekeiknek így adják át a forradalom lángját. Soha ne hagyjuk, hogy ez a tűz kialudjon! Ezt vállalta a Rákosmenti ’56-os Alapítvány is, amikor tervbe vette a szobor megépítését. A képviselőasszony felhívta a figyelmet, ha közel megyünk a szoborhoz, meghallhatjuk, hogy mit mond. Ha tekintetébe nézünk, láthatjuk, hogy mit üzen: legyen erőnk nemet mondani az igazság érdekében és a félelmet elűzni. S ne higgyük, hogy bármely hatalom megfélemlíthet bennünket. Tanuljunk hazaszeretetet az ’56-os rákosmenti hősök példájából. Az erő és a közös jövőbe vetett hit vezessen mindannyiunkat!
Dr. Boross Péter egykori miniszterelnök elmondta, hogy felemelő érzés számára, aki maga is megélte a forradalmi eseményeket, beszédet mondani ezen az ünnepi eseményen. Emlékeztetett arra, hogy tulajdonképpen az első nemzetőr Arany János költőnk volt Magyarországon. Erre a nemes hagyományra épült aztán századokon át az a nemes gondolat, ami a nemzet fenntartása, a békés kibontakozás reményében jött létre. S amikor visszaemlékezünk hőseinkre, így már azt is tudjuk, hogy lelkünk az ő példájukból töltődik fel. ’56 októberének csodája megmutatta, hogy milyen energiák vannak az emberek lelkületében. Ezt az időszakot pedig nekünk történelmi távlatokba kell helyeznünk. A török hódítás utáni időkben Kollonich bíboros azt mondta, hogy Magyarországot katolikussá, szegénnyé és németté kell tenni. Nem sok idő elteltével azonban a magyarság lángra kapott, s már ő maga, azaz Kollonich bíboros is karddal a kezében harcolt. Ennek eredménye pedig, hogy a nemzet kiegyezésre kényszerített egy nála sokkal nagyobb hatalmat. A XIX. században azután még a nemzeti lét is veszélybe került. Ebben az időben is megvoltak a mi nemzetőreink: Széchenyi és társai világították a kivezető s jövőbe vivő utat. Így ekkor megtört a második csoda is. S noha a harc maga akkor elbukott, de amit a lelkekbe táplált, az tovább élt. S így követte aztán egymást minden században a csodák sora, melyek csak Magyarországon születnek meg. Nem íróasztal mellől lobbant lángra ’56 sem, hanem spontán megmozdulás volt. Amikor pedig rátámadtak a harcolókra, nem kímélték az életüket. Három évszázad alatt tehát három csoda történt meg. Ez azt jelenti a számunkra, hogy emeljük fel a fejünket! Széchenyi is azt mondta, hogy egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak. ’56-ban megmutattuk, hogy mi szunnyad a magyar lelkekben és mi ad életerőt. Most pedig, a történelem órák butítása után ébredjünk rá arra, hogy sokat érünk. S noha egyedül voltunk ’56-ban, így is szembe mertünk szállni a szovjet hatalommal. S ez ad nekünk erőt a jövőbe, hiszen nemzetmegtartó nagyszerű elődeink voltak. S most, napjainkban megint eljutottunk oda, hogy magunk akarunk lenni, s mi intézzük a sorsunkat. Ehhez pedig merítsünk erőt abból, hogy magyarnak születtünk. Amiből táplálkozhatunk, az elődeink példája. És ha zavaró gondolatok cikáznak a levegőben, nézzük le azokat. Az pedig, hogy a tíz évvel ezelőtti szörnyű kudarc után most ilyen szép megemlékezések vannak országszerte, örömmel töltse el a lelkeket.
Szelepcsényi Sándor, a Rákoskerti Polgári Kör és a Rákosmenti ’56-os Alapítvány elnöke a most felállított szobor történetét mondta el: azt, hogy az egyszerű ötletből hogyan valósult meg – sokak összefogásával – ez a nagyszerű emlékmű. Ebben a folyamatban kiemelkedő szerepe volt Rákosmente önkormányzatának, valamennyi képviselőjének, személy szerint pedig Riz Levente polgármesternek, amiért köszönetét fejezte ki mindannyiuknak. Mint elmondta, az ő eredeti ötletét Riz Levente tovább vitte, amikor az emlékmű színhelyének a Kucorgó teret ajánlotta, hiszen ezen e helyen teljesítettek szolgálatot 60 évvel ezelőtt a rákosmenti polgárőrök is. A döntés megszületése után aztán Zsámbokréty Zénóval közösen álltak neki a megvalósításnak, s már rögtön az elején elhatározták, hogy a költségeket közadakozásból és pályázatokból fogják finanszírozni. A szobor megalkotására kiírt pályázatra öt művész jelentkezett, melyet végül is Simorka Sándor nyert el. Maga az alkotás pedig süttői mészkőből került kifaragásra, s az emlékművet a Rákoskerti Polgári Kör, a Rákosmenti ’56-osok Alapítvány és Rákosmente Önkormányzata állíttatta.
Az avatóünnepség műsorát Bordi András rádióbemondó vezette, melyben népdalcsokrot adott elő Deli Tercia énekművész. Dózsa László színművész, érdemes művész pedig Pozsgai Zsolt Vérből az ének című versét mondta el. A program zárásaként Szelepcsényi Ernő és Szabó Attila egykori nemzetőrök avatták fel az emlékművet.

Dely Tercia

Dózsa László

Dunai Mónika, Riz Levente, Horváth Tamás, Fohsz Tivadar koszorúz