TIZENHETEDIK ONLINE

„Az MNB független. Hahaha” – tudatta nevetve a nyilvánossággal véleményét a Magyar Nemzet minapi száma. Az írás szerzője valamiért már a címben nyomatékosítani akarta, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyáltalán nem független intézmény. Ha valaki, jelesül a bank elnöke mégis állítja, hogy független, akkor azt gúnyosan – ha tetszik: teli szájjal – ki kell nevetni, meg kell bélyegezni, a nyilvánosság előtt nevetség tárgyává kell tenni.
Különösen visszatetsző ez a harsány, bulvár stílus attól a Magyar Nemzettől, amely nem is olyan régen még lényegében a kormányzat első számú médiumának számított, s eszébe sem jutott versengeni az ellenzéki lapok formai és tartalmai megoldásaival.
A lapnak az a baja, hogy Matolcsy György elvi okokból nem ment el a minapi kormányzati konferenciára, mivel tiszteletben tartotta a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Ezt a magyarázatot nevette ki teli szájjal a Magyar Nemzet jelezve, hogy véleményük szerint a jegybank elnöke egyáltalán nem független, sőt! Talán arra gondoltak, hogy a miniszterelnök olyan embert ajánlott a köztársasági elnöknek bankelnöki kinevezésre, aki közel áll hozzá, megbízik benne, még talán barátja is, aki fölött – a jegybanki függetlenség jogi korlátai ellenére is – gyakorolhatja a befolyását. Mindez valószínűleg igaz. Matolcsy György függetlenségre való hivatkozása szerintük éppen ezért teljes képtelenség.
A jegybank „függőségét”, a kormány MNB fölötti „befolyásának” kötelességét, nem tévedés: jogszabályi kötelezettségét egyébként maga a jegybanktörvény mondja ki imígyen: az MNB a rendelkezésre álló eszközökkel – az árstabilitás veszélyeztetése nélkül – támogatja a kormány gazdaságpolitikáját. Az MNB és szervezetének tagjai tehát csak a jegybanktörvényben foglalt feladataiknak és kötelezettségeiknek végrehajtása során függetlenek. Elegánsabb volt tehát a bankelnöknek távol maradni a kormányzati konferenciától. Ettől azonban Matolcsy György még legjobb meggyőződése okán is támogathatja a kormány gazdaságpolitikáját. Márcsak azért is, mert kialakításában maga is oroszlánrészt vállalt. Ahogy a jog szerint kötelessége lett volna elődjének, Simor Andrásnak is, mégsem tette. Igaz, őt Gyurcsány Ferenc jelölte elnöknek, így Simor azt a gyurcsányi gazdaságpolitikát támogatta szívvel-lélekkel, amely 2010-re hazánkat – Görögországhoz hasonlóan – a szakadék szélére sodorta.
Valójában a Magyar Nemzetnek azzal van baja, hogy állításuk szerint Matolcsy „megváltozott és elődei nyomdokaiba lépett. Akiknek sunyi (…) segítségével tereli be az MNB intézményi működését az informális homályba, az ellenőrizhetetlenség világába.”
Vagyis most az a baj, hogy nyeresége van az MNB-nek, amelynek felhasználását nem szabályozza a törvény és a bank erről maga dönt. S nem úgy, ahogy a Magyar Nemzet szeretné.
Sajnálatos, de tény, Simor András idején – például 2012-ben – az MNB vesztesége 39,8 milliárd forint volt. Matolcsy elnökké válásának évétől, 2013-tól viszont már nem keletkezett hiány.
Ez baj? Baj az új vezetés alatt megjelent többlet egy részét társadalmi szerepvállalásra fordítani? Ez sunyiság?  
Egyébként a többletből tényszerűen a közjó szolgálatára nyílik mód. Lentner Csaba közgazdászprofesszor például ennek fontosságára többször felhívta korábban a figyelmet. Jelezte, Magyarországon kialakult egy neoliberális piacgazdasági rendszer és egy neoliberális piacpárti értelmiség. E réteg döntő többsége kritika nélkül kiszolgálta a neoliberális gazdasági szemléletet. Ennek következménye az államháztartás adósságának hétszeres növekedése, a lakosság durva eladósodása, a magyar nemzet állami vagyon nélkül maradása. Lentner Csaba: „Új típusú szemléletre van szükség. A Magyar Nemzeti Bank anyagi ereje függvényében hozzájárul olyan értelmiség kiképzéséhez, amely a neoliberális, ortodox piacgazdaság-pártiság helyett érvényesíti a nemzet érdekeit. Ez befektetés a jövőbe.”
Az MNB új típusú közgondolkodási programja a hazai közgazdászképzést, a tudományos életet megfelelően szolgálja. A megtermelt nyereség egy része erre fordítódik. Nem milliárdokról van szó, "csak" értékes, tíz és száz milliókról. Továbbá olyan – a neoliberális tanok létjogosultságát cáfoló és a közteherviselést, unortodoxiákat tudományosan elmagyarázó – könyvek kerültek MNB támogatással kiadásra, amelyek – ismerve a hazai neoliberális mecenatúrát –, aligha kerülhettek volna az olvasó kezébe. Arról nem szólva, hogy az indokolatlanul szigorú fiskális-költségvetési szabályok mellett szükséges némi mozgástér a Magyar Államnak. Például a Corvinus Egyetemet ugyan miből lehetett volna most éppen kisegíteni. Brüsszel annyira indokolatlanul beszabályozta a tagállamok költségvetési kiadásait, különösen a támogatáspolitikáját, hogy a bigott brüsszeli elvek mellett bármi "nyugodtan" tönkremehet, az nem sért szabályt, mégha nemzeti érték vagy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű is. Nagy szükség van tehát a nyereség adta jegybanki mozgástérre.
Persze, rossz az, aki rosszra gondol. Lehet a mozgásteret informális homálynak, az ellenőrizhetetlenség világának nevezni és teli szájjal nevetni a közjó ilyen módon való szolgálatán. Ellenzéki orgánumok, ellenzéki politikusok szoktak is. Nekik nem szempont a nemzeti értékek és érdekek oltalmazása. Mintha az ő érdekük folyamatosan a választók félrevezetése, a „haza ott van, ahol haszon van” alapelv következetes érvényesítése lenne.

Horváth K. József