TIZENHETEDIK ONLINE

Márciusi számunkban már írtam Simicska Lajos Fidesz által gazdaggá tett, oligarchai magasságokba emelt nagyvállalkozó árulásáról, nyílt szembefordulásáról Orbán Viktor miniszterelnökkel. Akkori, gyalázatosan obszcén jelzőt sem mellőző kirohanásait az váltotta ki, hogy két médiumának vezető szerkesztői váratlanul távoztak a Hír Tv-től, illetve a Magyar Nemzettől.
Az érintettek elmondták, Simicska szembefordulást kért tőlük a miniszterelnökkel, illetve a kormány politikájával, amit a tulajdonos később cáfolt. Simicska Lajos ugyanakkor egy másik nyilatkozatában leszögezte, háborúban áll Orbán Viktorral, s a végén ő fog győzni.
Ez a kijelentés nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy Simicska háborúban áll azzal a két és félmillió választópolgárral, akik elsősorban Orbán Viktor miatt szavaztak a Fideszre a 2014-es választásokon. Harcot hirdetett azon politikai párt első emberével szemben, amely őt azzá tette, ami: nagytőkéssé, gigavállalkozóvá, befolyásos üzletemberré. Nyilvánvalóvá vált, hogy addig támogat egy kormányt – ahogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke fogalmazott –, amíg az a személyes gazdasági érdekeit nem sérti. Amint ezekkel ütközik a nemzeti elkötelezettségű, a magyar kis- és középvállalkozásokat, a középosztályt támogató politika, akkor nyilvános harcot hirdet. Kivonta kardját – ha úgy tetszik – saját családja ellen. A haszon – a jelek szerint – nyilván saját gyökereinél is fontosabb. Olvassuk csak!
„Nagyon szegény munkáscsaládban nőttem fel (…) Apám a munkástanács titkára volt ’56-ban, amiért tönkre tették. Fizikailag is. Már gyerekkoromban rokkantnyugdíjas volt. Az általános iskolában, az úttörőségre való felkészülés kezdetén közöltem is a tanárnővel, hogy én nem akarok úttörő lenni. ’Pont olyan fasiszta leszel, mint az apád.’ Ez volt a válasz” – nyilatkozta Simicska Lajos a Mandinernek március 8-án.
Ez a gondolatsor nyilván azért született, hogy bemutassa a nyilatkozó kérlelhetetlen következetességét a kommunizmus elleni harcban. Ha másból nem, hát ebből az interjúból minden olvasó számára kiderüljön, ő bizony nagyon tudja, melyik a jobb és a bal keze és azt is, ki jelenti az igazi veszélyt a Polgári Magyarország építésére.
Természetesen Orbán Viktor, akiről ugyanebben az interjúban Simicska elmondja, hogy ügynök volt, hogy a katonaságnál Orbán maga vallotta meg: jelentenie kell róla.
A nyíltszíni háború tehát folytatódik. Igaz meglehetősen gyenge, az eszköztelen emberekre jellemző nyálazó módszerekkel.
Mert hiszen mi más lehetett a célja Simicskának ezzel az otromba megnyilvánulással mint az, hogy szítsa a kételkedés parazsát, hogy fölerősítse a bizonytalankodók érzéseit a vezérrel szemben, hogy gusztustalan nyálazásával igyekezzen megbontani az egységet, szétmállasztani a tábort, hazugsággal, rágalommal eltüntetni azt a politikai hátországot, amely az elmúlt öt évben óriási csatákban segítette diadalra Orbán Viktort hazai és nemzetközi küzdőtéren egyaránt.
Most, amikor az eredmények mind nyilvánvalóbbak, amikor a Standard & Poor’s – sokéves „gettóba” zárás – után végre eggyel jobb minősítést adott a befektetőknek az országunkról. Ám, hogy el ne bízzuk magunkat, a nagyszerű makrogazdasági adataink ellenére változatlanul bóvli kategóriában tartva bennünket a Moody’s-zal és a Fitch Ratings-szel együtt.
Ha tehát az országnak a sok kínlódás után végre kezdenének jobban menni a dolgai, végre az emberek többsége is érezhetne valamit abból, hogy az érdekeit komolyan vevő és szolgálni akaró kormány van második ciklusában hatalmon, akkor szükségszerűen jönnie kell egy – mint láttuk – „kíméletlenül antikommunista”, már tíz éves korában az úttörőséget is öntudatosan elutasító kapzsi Brutusnak, hogy – szerencsére a gyilkos tőr helyett nyálazással – ellehetetlenítse a vezért, politikai nullát csináljon belőle.
Nyilván azért – másra gondolni sem lehet –, hogy azok kerüljenek ismét hatalomba, akik az apját 1956-ban munkástanácsi titkársága miatt tönkretették, rokkantnyugdíjba száműzték.    
Azt az Orbán Viktort akarja rágalmaival lejáratni, aki ellenzéki politikusként megélte Horn Gyula regnálásának négy, majd a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai éra nyolc évét, színezve az időszakot az Orbán-szeretetéről el nem híresült Szilvási György titokminiszterségével. Ha ebben az időben nem került elő semmiféle bizonyíték az ügynökvádra, akkor mikor akarják Simicska és elvtársai előszedni, tessék mondani. Köztudott Gyurcsány miniszterelnökként nagyon is jóban volt Putyinnal, nyugodtan elkérhette volna tőle az esetlegesen az orosz páncélszekrények mélyén őrzött kompromittáló iratokat. Ha lettek volna ilyenek.
Miközben az ellenkezőjét annál több dokumentum bizonyítja. Nevezetesen, hogy Orbán Viktor és társai maguk voltak a megfigyeltek, maguk voltak a célszemélyek. 
Kövér László ezzel kapcsolatban a következőket mondta: „Az Orbán Viktorral együtt folytatott, huszonöt éves parlamenti munkálkodásunkat, harcainkat is tekintve egyre nagyobb elismeréssel és csodálattal figyelem, hogy valakinek olyan tartása és idegrendszere legyen, hogy kibírja mindazt, amit vele szemben elkövettek, illetve elkövetnek. Tiszteletet érdemel ezért a miniszterelnök családja is, amely ráadásul nem is választott közéleti pályát.”
A tét nem kisebb, mint Magyarország polgári jövője, hazánk felvirágoztatása, ami a többség boldogulásának záloga is egyben. Ha tetszik, ha nem, ebben a folyamatban megkerülhetetlen Orbán Viktor személye. Aki ellene visel háborút, az a határon innen és túl élő magyarság holnapját kockáztatja, akarja rommá lőni.
Ezt pedig megengedhetetlen. Erről szólt három fölényes győzelmet hozó választás eredménye. Ez a választók demokratikus akarata.
Orbán Viktor az Országgyűlésben nevetségesnek minősítve a hallottakat a következőket mondta Simicska vádjára. „Mifelénk az ilyesmit nem cáfolni szokták, hanem visszautasítani”.
A polgári tábornak pedig Simicskát kell elutasítania. Visszaküldeni az övéihez és megőrizni az egységet.
Anélkül ugyanis mindennek vége.

Horváth K. József