TIZENHETEDIK ONLINE

 

 

Deregán Gábor (1938 Brassó – 2015 Budapest)

 

Erdélyben született, erre kifejezetten büszke volt egész életében, amíg csak tudott visszajárt a szülőföldjére.

1944-ben szüleivel települt át a mai Magyarország területére, Pápára. Budapesten 1958-től, Rákoshegyen 1962-től lakott – ide nősült.

A pápai tanítóképző elvégzése (1956) után több, mint 10 évig tanítóként, majd tanárként dolgozott különböző vidéki településeken. /Később további két diplomát szerzett gyógypedagógia, és magyar-pszichológia szakokon./

1969-től főállású újságíró lett, első lapja a Pest Megyei Hírlap volt. Ennél a lapnál kétszer is dolgozott (1969-1976; 1992-1995).

Íróként is szokták említeni, noha ő újságírónak vallotta magát.

Főbb munkahelyei:

MTI, Pedagógusok Lapja (főszerkesztő), Új Magyarország napilap (egyik alapítója), Pest Megyei Hírlap, Axel Springer, Környezetvédelmi Minisztérium – innen ment nyugdíjba 2002-ben.

A Rákosmenti Irodalmi Műhelyt évekig, egészen haláláig vezette.

Írásai, melyek életművének, általa többször említett, kiemelkedő darabjai:

–          ő tudósította a magyar sajtót, mint az MTI tudósítója, a Szent Korona visszaadásáról, érkezéséről 1978-ban

–          elsőként dolgozta fel és adta közre Nagy Imre 1956 okt. 23-án elmondott beszédének az eredeti, kézzel írt, gyorsírásos jegyzőkönyvét, melyet egy, ’56-ban az MTI tudósítójaként helyszínen jegyzetelő, kolléganője írt le, és adott át neki a rendszerváltás után

Díjak:

Számos egyéb elismerés mellett legfőbb díja: Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (1994)

Tagságai, többek között:

–          a TIT Teleki László Ismeretterjesztő Egyesület választmányi tagja

–          a Magyar Újságírók Közösségének (MÚK) tagja

Család:

felesége Zsuzsanna, 53 év házasság, 1 gyerek Gábor, 3 unoka – Gábor (9), András (3), Kata (3 hónapos)

 

Deregán Gábor temetése január 30-án lesz a Pestszentlőrinci Temetőben 12.15 órai kezdettel

---

Gábor

Egyik éjjel, valamikor éjfél után hozta a fekete hírt a drótposta. Szörnyű volt olvasni. A halál mindig szörnyű, de ha valakit az ember lelke mellől szólít el a sors, az még megrendítőbb. „Az ember két világ polgára egyszerre, lelkének gyökérszálai az éghez kötik, lábával sáros földi utakon botorkál” – mondja Márton Áron.
Mi is sokat botorkáltunk együtt a sáros földutakon. Te a Pest Megyei Hírlapnál én az Új Magyarországnál képviseltük azt a világot, amelynek főereje – most sokkal nagyobb társadalmi felhatalmazással – mégis ádáz erőfeszítések árán képes csak utat törni magának az emberibb társadalom megteremtése felé. Eljöttél hozzám a Környezetvédelmi Minisztériumba, hogy az első Orbán-kormány idején segítsd a sajtófőnöki munkámat, s ott folytassuk együtt a küzdelmet a jobb világért.
Aztán – mint földik – Rákosmentén találkoztunk újra, ahol a Tizenhetedikben is olvashatók voltak írásaid. Alapos, precíz, jó stílusú cikkek. Egy hálátlan szakma, hálás ékkövei. Hiszen az írások fennmaradtak, soraid mindennél jobban megmutatják, hogy őszinte, rendes, becsületes magyar ember voltál, akinek fontos a család, akinek fontos a nemzet sorsa.
Nyugodj békében!
Örök barátsággal:

Horváth K. József