A társulat egy csoportja a képviselővel
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett ünnepségen Csokonai-díjjal tüntette ki Balog Zoltán miniszter a rákosmenti Ascher Oszkár Színházat. A díjátadó jelen volt Dunai Mónika országgyűlési képviselő.
Csetényi Anikó, a színház alapítója
Kitüntetettek Balog Zoltán miniszterrel és Hoppál Péter államtitkárral
Márai Sándor-, Csokonai Vitéz Mihály- és Könyvtári Minőségi Díjakat adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a magyar kultúra napja alkalmából tegnap a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Márai Sándor-díjat Tompa Andrea író kapta prózai alkotásaiért, Csokonai-díjas lett mások mellett az Ascher Oszkár Színház és a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes.
„Kultúra nélkül nincs versenyképes magyar tudás, társadalmi szolidaritás, gazdasági eredmények és nemzeti tudat. A magyar kultúra szövetségi rendszer, amely nemzeti minimumot jelent, és összetart minket. Arról szól, hogy mutatjuk meg egymásnak a magyar valóságot. Ez nemzeti, közösségi, ugyanakkor mélyen személyes ügy. Ebben az értelemben egyedi választás, ízlés dolga a kultúra” – mondta Balog Zoltán. A miniszter Szerb Antalt idézte, aki az Erdélyi Helikon 1930-as pályázatára írta meg magyar irodalomtörténetét. Szerb Antal ekkor úgy vélekedett: irodalomtörténettel foglalkozni újra a lojalitás kérdése lett, mint Kölcsey idejében. A tárcavezető szerint a kultúrának most is ilyen szerepe van, a határokon kívül élő magyarok vonatkozásában is.
Az elmúlt évek kulturális területen elért eredményei közül a politikus kiemelte a műemlék épületek – mint amilyen az idén százötven éves fennállását ünneplő Vigadó – felújítását, valamint azt, hogy idén a megvalósítás szakaszába lép Európa legnagyobb múzeumi beruházása, a Liget Budapest projekt, a városligeti Múzeumi Negyed. A minisztérium továbbra is támogatja a Kis Virtuózok Alapítványt: Balog Zoltán szerint a Virtuózok komolyzenei, valamint a Fölszállott a páva néptáncos és népzenei tehetségkutató is bizonyítja, hogy nemcsak a bóvli, hanem a magas minőség is lehet népszerű.
Művészeket és hagyományőrzőket díjaztak a magyar kultúra napja alkalmából
A Márai Sándor-díjat Tompa Andrea írónak, a Babes–Bolyai Egyetem Színház- és Televízió Kara adjunktusának, a Színház folyóirat szerkesztőjének adta át Balog Zoltán a 20. századi kisebbségi lét traumáit újszerűen és hitelesen ábrázoló prózájáért. Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapott alkotói kategóriában a táncházmozgalom és a népzenei hagyományok ápolásáért, a népzenész- és énekesképzés területén végzett tevékenységéért Szűcsné Molnár Erzsébet, a Szegedi Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola tanára; néptáncos színpadi előadói tevékenysége, alkotói, néptánc-pedagógusi munkája elismeréseként Demarcsek György, a nyíregyházi Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese. Közösségi kategóriában az amatőr színjátszás, a színházi nevelés területén hosszú időn át végzett tevékenységéért, közösségformáló munkájáért a fővárosi Ascher Oszkár Színház; a Palócföld népdalainak, népviseletének, néphagyományainak ápolásáért, megőrzéséért, továbbadásáért a Bogácsi Pávakör; hagyományőrző, közösségteremtő, néptáncoktatói és -előadói tevékenységéért a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes kapott Csokonai-díjat. Könyvtári Minőségi Díjat ítéltek kiemelkedő színvonalú innovatív szolgáltatása és szakmai tevékenysége elismeréseként a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárnak.
A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünneplik, azon a napon, amikor a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc Szatmárcsekén befejezte a Himnuszt. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár szerint az összetartozásunkat fejezzük ki a magyar kultúra napján. Szerinte a Kölcsey által megfogalmazott problémák megoldásában ma is a kultúra nyújt segítséget. A politikus azt mondta: napjaink legnagyobb kulturális feladata újra megtalálni a kultúra közösségépítő és életminőséget javító szerepét, biztosítani és növelni a minőségi kultúrához való hozzáférést.
forrás:mno.hu