Bajcsy-Zsilinszky Endre és József Attila kapcsolata (1929-1930)

$\"\"$

„… a homok elfut, a föld megmarad.”

(József Attila)

Az egykori neves közéleti személyiségek és a költők közötti kapcsolat gyakran rejtve marad, pedig munkásságukban jól kimutathatóak a kölcsönhatások. Bajcsy-Zsilinszky Endre tragikus halálának 70. évfordulójára emlékezve, főhajtással felidézzük életútját. Jelen cikk szerzője teljes szívvel vallja a politikus 1930. november 9-i levelében foglalt hitvallását, „a percemberkék elmúlnak, de én… végső diadalául keserű életemnek: én a magyarság számára sohasem fogok meghalni.”

Felvillantjuk a politikus és a költő József Attila munkatársi viszonyát 1929 -193o-ben. Bajcsy-Zsilinszky Endre (Szarvas, 1886. június 6. – Sopronkőhida, 1944. december 24.) nevezetes lépése volt 1928-ban, amikor megindította lapját az Előörsöt. A lap olvasóira is támaszkodott, amikor 1929. június 7-én a Tarpai választókerületben megpróbálta megszerezni a képviselői mandátumot, „pártonkívüli nemzeti radikális programmal”. Gulácsy Dezső elhunytával üresedett meg itt a képviselői hely, a versengésben a kormánypártot Linner Jenő és Konkoly-Thege Kálmán képviselte.

Bajcsy Zsilinszky Endre leutazott és 1929. május 26-án nagy választási beszédet mondott Tarpán. Fő vonásaiban ismertette programját. Első helyen az általános, egyenlő és titkos választójog követelését emelte ki. Földreformot követelt a több mint kétmilliónyi földnélküli parasztság részére. A földeket a 2-3 ezer holdon felüli nagybirtokokból akarta megváltással kihasítani. Mezőgazdasági termelő-, beszerző, értékesítő és hitelszövetkezetek országos kiépítését is szorgalmazta. A mezőgazdasági hitel rendszerének rendezését is felemlítette feladatként. A falu népe számára a művelődés terén való előrelépést, iskolákat és kulturális intézményeket követelt, jó úthálózatot és vasúti összeköttetést. Nemzetpolitikai szempontból követelte „a békerevíziónak szerves munkálását”, a világ magyarjainak összefogását.

A 1929. június 7-én tartott választáson azonban nem jutott be a parlamentbe, Konkoly-Thege Kálmán győzött. Petícióban óvta meg a választást tekintettel a hatósági nyomásgyakorlás fondorlataira, június 29-én azonban az aláírásgyűjtés közben Tarpán a csendőrök a választói mellett bátran kiálló Zsilinszkyt is megbilincselték. Az egyik csendőr azt kiáltotta kiáltotta: „Úgy látszik, maguknak ez kellett, most már mártír lehet a nép előtt.” A politikus a csendőrőrs kapujánál visszafordult egy pillanatra és harsányan mondta: „Éljen a szabad Magyarország!”

Végül 1929. június 30-án 260 aláírást sikerült megszerezni, az erőfeszítés azonban nem lett sikeres, a közigazgatási bíróság az óvást elutasította. A politikus csak 1931. június 28-án, az újabb országgyűlési választáson vehette át jogszerűen a Tarpai Választókerület mandátumát.

Az 1929-es sikertelen tarpai választás után Zsilinszkynek körbe nézett, miként lehetne biztosan, önálló párt támogatásával bekerülni a parlamentbe. Felvetődött egy együttműködés lehetősége az 1925. április 2-án alakult Bartha Miklós Társasággal és a Magyarországi Földműves- és Munkáspárttal. József Attila a földmunkáspárt 1929. március 24-re tervezett XVII. kongresszusára előadóként készült. Előadását Az európai parasztpártok és a magyar országos parasztpárt címmel készült elmondani.

A földmunkáspárt a kongresszust megelőzően kiáltványt tett közzé, valószínűleg ennek hangvétele is hozzájárult, hogy a kongresszus megtartásához a párt nem kapta meg a hatósági engedélyt. A kiáltvány P. Gulácsy Irén írónő Förgeteg című könyvéből idézte a magyar parasztság definícióját, miszerint a parasztság „az az őstelevény, amelyből ki kell sarjadzania az Új Magyarországnak.” A nép egy része kivándorol, az itthon maradottak között pedig „tüdővész, egyke, éhség versenyeznek a magyar élet kaszálásában”. A földkérdés rendezése nélkül „elvérezhet a magyar nemzet”.

A kiáltványban körvonalazott gondolatkör beilleszkedett Németh László Új reformkor felé (a Napkelet című lapban jelent meg) cikkébe, mely ugyan gróf Klebelsberg Kuno Neonacionalizmus címmel megjelent könyvére adott válasz volt, de egyben egy új társadalompolitikai mozgalom alapjait is tartalmazta. „Nem vagyok nyugodt” – kezdte az író gondolatmenetét, hiszen „elégedetlenség szorongat, változtatni akarok helyzetemen. Úgy vélte, a kis nemzetekre történelmi feladat vár, „nekik kell az emberiességet a nagy nemzetekre ráparancsolniok.” Németh László 1928 áprilisában megjelent gondolatai termékeny talajra hullottak, a Bartha Miklós Társaság vitaestek rendezésével nyújtott szereplési lehetőséget a fiatal irodalmároknak.

Az első Magyar Föld estre 1929. február 27-én a Vigadóban került sor: Németh László előadását Nép és író címmel olvasta fel. Németh gondolatmenetének kiinduló alaptétele az a megállapítás volt, miszerint „a magyar föld népe két kultúra közt lebeg.” Az egyik a falu elkerülhetetlen társadalmi szerkezete felbomlásának a jeleit viseli magában, a másik egy városias, polgári kultúra. Az utóbbi gyökértelen, vele szemben a népi kultúrára kell támaszkodni. E tétel miatt sokat támadták később a mozgalmat.

Bajcsy-Zsilinszky Endre mielőtt megindította volna lapját az Előrsöt 1928-ban, már 1927-ben lemondott a Magyar Országos Véderő (MOVE) elnökségéről is. Szövetségesek után nézett, a sikertelen 1929-es tarpai választás ehhez lökést adott, így érhető, hogy a Bartha Miklós Társaság 1929/3o-as vitasorozata az ő előadásával indult. Bajcsy-Zsilinszky Endre 1929. október 16-án A dolgozó parasztság megszervezése címmel beszélt. Pártját csak 1931 januárjában tudta megindítani, Nemzeti Radikális Párt névvel Tarpán.

Bajcsy-Zsilinszky Endre politikai tárgyalásai közben a lapszerkesztés mindennapi gondjai is terhelték. 1929. nov. 2o-án kapta meg Lakatos Péter Pál közírótól József Attila Ákácokhoz című versét. Lakatos így számolt be válaszlevelében a vidéken élő költőnek: „… azonnal fölszaladtam Főszerkesztő urunkhoz, magammal vittem természetesen küldött versedet is, amelyet a Főszerkesztő úr rögtön elolvasott és még a mai napon a nyomdába adta közlésre, úgyhogy már a nov. 23-i számban meg fog jelenni”. Közölte, hogy a József Attila által kért 1oo pengő fizetést „minden körülmények között” kész Zsilinszky biztosítani. Bátorította barátját, „a főszerkesztő úr meghagyásából közlöm Veled, hogy mihelyt dolgaid engedik, azonnal ülj vonatra és gyere Pestre…”. Egyben persze figyelmeztetően hozzáfűzte, Zsilinszky „nagyon szereti a pontosságot és a pontos embereket” és megkívánja, hogy a szerkesztőségbe minden nap bejárj, mert a zavartalan munka menetét csak így lehet biztosítani. Közölte, József Attila részére előlegként 15 pengőt máris postára adtak, a teljes honoráriumot, pedig személyesen veheti majd át.

Ímea költő népi orientációjának programverse!

Ákácokhoz!

Száz göbbedő, odvas falunkba

homokot kötözni magunkba –

ákácok, vigyázzunk magunkra, –

szisszentő ez, de lombos föladat.

Zizegni minden bizalomra

keserülő mennyei munka,

de kössünk, kössünk lágyan zsongva,

a homok elfut, a föld megmarad.

Törzs vagyok-e, vagy már csak torzsa?

Nem sors az egyes ember sorsa –

kötöm én, lám kötöm ujjongva,

a jó fa fogy, az édes táj dagad –

Recseg az ég odvas falunkba –

fogom én és kötöm búsongva –

s csikorogva hordja halomba

hulló, szerelmes hivatalomat.

(1929.)

1929. Karácsonyára Betlehem címmel írt költeményt.

Betlehem

A gyolcs ködön át puha varjak szállnak,

csüggedt borókán elül a homály,

tömpe szobácska vert földjén megállnak

két botos pásztor és három király.

Az asszony leszáll a kamrai létrán –

„Mennyből az angyal…” zeng öt atyafi,

az öreg kapás az ólban ganét hány,

kántálnak sírva lompos tyúkjai.

Fagyos szalmában sáros krumpli gubbaszt,

borostás arccal nyöszörög a zsupp,

fodor leveske szaga áraszt vígaszt,

mely a danával mennyezetre fut.

Jézus, kinek szállása sárga irka,

heverő papírbarmok közt örül

s a tűz fényénél a jámborok mintha

ugrándoznának a jászol körül.

De ez nem igaz. Csontos fákat hajszol

a csépes szél és gőzlik a magyar,

s a két pásztor fonott kalácsot majszol

s a három király pálinkát nyakal.

(1929.)

A Betlehem című József Attila költemény eredetileg az Előörs 1929. december 21. számában látott először napvilágot. A később kiadott kiadott verseskötetekben mindkét költeményen több változtatást történt. Az Ákácokhoz című költemény első versszakának 4. sora („szisszentő ez, de lombos föladat”) a Dönsd a tőkét, ne siránkozz című, 1931-ben kiadott kötetében már így szerepel: ”az úri szélben ez a föladat.” E költemény második versszakának 2. sora („keserülő mennyei munka,”) így változik „keserülő e marxi munka” kifejezésre. Az utolsó szakasz 3. sora a 2. sor helyére lép: „csikorogva hordja halomba /tört águnkat, csörög a lombja,- / de meleg földet fogunk föld alatt.” Itt sajnálatosan kimaradt a 2. sor: „fogom én és kötöm búsongva”.

A Betlehem című vers szakaszokra tagolását megszüntette a költő. A 17-18. sora így módosult: ”De ez nem igaz. Csontos fákat hajszol / a csépes szél és gőzlik a magyar.” E rész megváltozott: „Zsellér-szalmát hajszol / az úri szél és gőzlik a magyar /”. A Cserépfalvi Imre által még 1948-ban kiadott József Attila összes versei és műfordításai című kötetben viszont a „részes szalmát hajszol” kifejezés szerepel. E rövid idézetek nem kívánnak kommentárt, a költő életének baloldali szakasza tükröződik ezekben.

Egy bizonyos, Bajcsy-Zsilinszky Endre főszerkesztő úr mindenkor tiszteletben tartotta az alkotói szuverenitást, de azért fejcsóválva vette tudomásul a fiatal költő pálfordulását, és nem volt ellenére Féja Géza írása, aki Szélkakas – költők címmel (Előörs, 1931. május 1o.) ironikus hangú kritikát közölt József Attila Döntsd a tőkét, ne siránkozz, Versek című kötetéről, s ebben felemlegette a „sokarcú” verseket. A kötet „ürügy, hogy csúf korbetegségről panaszkodhassunk. Van nálunk egy kis írócsoport, a fiatalság leghangosabbjaiból…” Ők „fölfedezték a sokarcú verset, azaz megverselnek egy dolgot 3-4-féle hangnemben… A változatok azután bekerülnek a belső zsebbe, s hogy melyik kerül elő legelőször, az attól függ, hogy mit parancsol a konjunktúra.” Végül Féja Géza kritikáját így összegezte, „hogyha a költő csakugyan fejlődött, akkor igazán nincsen szüksége arra, hogy a már megírt verseit átírja.”

Dr. Sebestény Sándor