Sajtószemle – Rákosmente az otthonom

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Budapesten belül Rákosmentén született a legnagyobb arányú kormánypárti győzelem a két héttel ezelőtti önkormányzati választáson. A Fidesz-KDNP színeiben politizáló, a városrészt 2006 óta vezető Riz Levente a szavazatok 64,8 százalékát, ellenfele, Gy. Németh Erzsébet, a DK jelöltje 19,7 százalékát szerezte meg. A polgármesterrel a siker titkáról és következő öt év feladatairól beszélgettünk.
– A polgármesteri pozíció megőrzése mellett a városrész összes választókerületében is a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek. Megünnepelték ezt a nagy sikert?
– Csak szolidan. Szokásainkhoz híven a rákoscsabai katolikus kör épületében szerveztünk eredményváró összejövetelt, amelyre eljöttek aktivistáink és szimpatizánsaink. Ért egy váratlan meglepetés: ott volt a rockzenekarom, akik “elhúzták a nótámat”. Beszálltam én is, kellemesen telt az este.
– Ön az együttes billentyűse. Belefér egy polgármester életébe egy ilyen mellékfoglalkozás?
– Két komolyabb hobbim van: a futás és a zenélés. A futás heti 2-3 alkalommal, illetve a néha a versenyek, volt már félmaraton, Kékes-csúcsfutás, UltraBalaton. Zenésztársaimmal hetente egyszer próbálunk, este tíztől éjjel egyig. Rendszeresen koncertezünk, gyakran hívnak bennünket, az országban sokfelé játszunk. Ez nem teher, sok energiát merítek belőle.
– Aludni is szokott azért?
– Keveset. Négy-öt órát naponta. Nekem ez a szükséges mennyiség. Hajnali kettő előtt ritkán alszom el, reggel hatkor kelek.
– Nyilván a választást megelőző hetekben ez a mennyiség is redukálódott…
– Nagyon intenzív két hónap volt, folyamatosan az utcán, emberek közt telt, rengeteg rendezvény, találkozás, program. De ezt vállaltam, ezt szeretem.
– Biztos volt, aki az orra alá dörgölte, hogy sok beruházással szavazatokat remélve készültek el éppen a választás előtt.
– Nálunk minden évben ez megy. Nagyon sok fejlesztés van most is folyamatban, tele a november átadásokkal.
– Lesz ideje pihenni egy kicsit vagy egyből folytatja a munkát?
– A választást követő hétfőn lazítottam egy kicsit, másnap már dolgoztam a hivatalban.
– A 2006-ban egy hajszállal előzte meg MSZP-s vetélytársát, ám azóta két egymást követő megmérettetésen is fölényesen győzött. Számolt egyáltalán azzal, hogy megbukhat?
– Bíztam a sikerben, abban, hogy a teljesítmény számít. Az elmúlt nyolc évben rengeteg jól látható, kézzel fogható fejlesztés történt a kerületben. Az emberek saját szemüknek hisznek.
– Ezek szerint a rákosmenti voksolók többsége a Fidesz-logó helyett már inkább az ön nevét kereste a szavazólapon?
– Szerintem Rákosmentén a Fidesz és polgármestere kölcsönösen jó hatással van egymásra. Sok segítséget, támogatást kapok a kormánytól, miniszterelnök úrtól. Megpróbálom helyben hozzátenni, amit én tudok. Rákosmente nem tartozik az eredendően konzervatív városrészek közé, 2006 előtt soha nem volt jobboldali többség, 2002-ben még súlyos vereséget szenvedett a polgári összefogás. Munkánkkal győztük meg a választókat. 2010-ben és 2014-ben már itt volt a legnagyobb arányú jobboldali győzelem a fővárosban. A Fideszhez képest közel négyezer szavazattal kaptam többet, ugyanakkor a kormánypárt is kiemelkedőt nyújt Rákosmentén, listás eredménye a budapesti kerületek között az egyik legjobb. Egységes a helyi Fidesz, fejlesztéscentrikus, emberközpontú az önkormányzat – úgy tűnik, ez hat.
Melyek voltak az elmúlt négy év legjelentősebb változásai Rákosmentén?
– Nyolc évvel ezelőtt írtunk egy városfejlesztési programot, azt hajtjuk végre, lépésről-lépésre. Hárommilliárd forintból megtörtént a kerület központjának újjáépítése. Az egykori leamortizálódott buszvégállomás helyett modern közösségi terek, minőségi új zöldfelületek, megújult közintézmények fogadják az odaérkezőket. Közkedvelt hellyé vált a kerület legnagyobb parkja, a korábban elhanyagolt Népkert, ahol szabadidő-centrumot hoztunk létre. Sokat haladtunk a lakótelepek rehabilitációjában, energetikailag korszerűsítjük intézményeinket, új bölcsődéket, óvodákat építettünk, több mint 30 játszóteret hoztunk rendbe. Csaknem tizenegy kilométeres kerékpárút-hálózatot alakítottunk ki a Rákos-patak, valamint a Pesti út mentén. A járatok átszervezésével, új buszsávok kialakításával lehetővé vált a helyieknek, hogy átszállás nélkül, rövidebb idő alatt eljussanak a metróhoz. A kerületben található öt vasútállomás mellett mindenhol P+R parkolókat és biciklitárolókat alakítottunk ki. Csaknem háromszáz földutat aszfaltoztunk le. Sorozatban újítjuk fel háziorvosi rendelőinket. A közbiztonság javítása érdekében 110 millió forinttal támogattuk a rendőrség munkáját. Ebből az összegből többek között rendőrautókat vásároltunk, sűrítettük az utcai járőrözést, bővítettük a térfigyelő-kamerarendszert.
– Vélhetően tele van még tervekkel. Melyek megvalósítására van reális esély a harmadik ciklusában?
– Öt programelemet emelnék ki ezek közül. Az első külső városrészeink központjainak újjáépítése. A második a Ferihegyi úti járóbeteg-szakrendelő átépítése, bővítése. Az 1972-ben épült intézmény 50 ezres kerületnek készült, most közel 90 ezren vagyunk, érdemi felújítás azóta nem történt, kicsi és korszerűtlen az épület, elavult az eszközpark. Nagyon fontos a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, utak, járdák építése. További kiemelt célunk egy 1500 főt befogadó, többfunkciós sport- és rendezvénycsarnok felépítése, amelyet kormányzati támogatással valósíthatunk meg, a beruházás 2015-ben kezdődik. Hangsúlyos vállalásunk a gazdaságfejlesztés: szeretnénk növelni a helyi foglalkoztatottságot, ennek érdekében új munkahelyi övezetet alakítunk ki az MO autóút mentén.
– Az összeférhetetlenségi szabályok következtében idén már nem indulhatott az országgyűlési képviselő-választáson. Felmerült önben, hogy a polgármesteri pozíció helyett a parlamentet választja?
– Átéltem néhány felemelő történelmi pillanatot az Országház üléstermében, ezekre nagyon jó érzés visszaemlékezni. Ilyen a nemzeti összetartozás napjáról és a kettős állampolgárságról szóló törvény, az új nemzeti alkotmány, ilyen a bankok és nagyvállalatok megadóztatása, a devizahitelesek megsegítését célzó jogszabályok, a rezsicsökkentés, a munkahelyek védelmét célzó akciótervek beindítása.  Rákosmente ugyanakkor az otthonom, a városrész és az itt élő közösség sorsa szívügyem, önálló, kreatív munkát végezhetek, így nem volt kérdéses, melyik hivatást választom.

Szencz Dóra


Riz Levente
1974-ben született Budapesten.
Az ELTE BTK történelem, politológia, összehasonlító irodalomtudomány szakán szerzett diplomát.
11 évig gimnáziumi tanárként dolgozott a rákoskeresztúri Pál Apostol Katolikus Gimnáziumban, mellette politikai tanácsadóként, szakértőként a Fidesz parlamenti frakciójánál.
2006 ősze óta polgármester, 2006-tól 2010-ig fővárosi képviselő, 2010-2014 között Rákosmente országgyűlési képviselője volt.

Egyéb kategória