Lelkiismeret (Szerkesztőségi jegyzet)

$\"\"$ $\"\"$ $\"\"$

$\"\"$ $\"\"$

Megkezdődött Rákoskeresztúr központjában hat tízemeletes ház rehabilitációja. A piac melletti épületeket újítják meg, hogy egy ideig megint ellenállhassanak az időjárás viszontagságainak, s hogy lakói kisebb rezsivel élhessenek bennük. Rengeteget költenek rá, közel két milliárdot, de nincs más választás. Fel kell újítani őket, ha nem akarjuk, hogy összedőljenek, vagy a lakók elmeneküljenek az egekbe szökő üzemeltetési költségek miatt. Aztán ott maradnának az épületeket afféle építészeti szörnyszülöttként, akár a pécsi 1989 óta toronyház, amely már a Guinness Rekordok Könyvében is szerepel, mint Közép-Európa legmagasabb lakatlan épülete. Hirdeti: egy hazug korszak az építészetben sem volt képes időtállót alkotni.

$\"\"$ A pártállam beton-negyedei lényegében sehol sem tudtak besimulni a társadalmi lét emberléptékű építészeti megoldásai közé. Idegen testek az építészet történetében, ahogy „megálmodói” is folyamatosan annak bizonyulnak a társadalmak irányításáért versengő politikai erőcsoportok között. Hiszen az annyira vágyott kormányrudat erőszakkal, vagy mézesmadzag húzogatásával, az emberek jól megfontolt félrevezetésével tudták leginkább megszerezni, hogy aztán a bársonyszékekből következetesen jótevőjük, a választók ellen lépjenek föl. Például falurombolással, mint Keresztúron és másutt országban-világban. Hogy napjaink szörnyűséges példáiból is említsünk néhányat: az ország kiszolgáltatottságát nagymértékben erősítő államadósság-növelésétől az emberek százezreit megnyomorító devizahitelekig, vagy a megélhetést némileg könnyítő rezsicsökkentés szisztematikus támadásáig.

Ennek fényében, persze, nem csoda, hogy 2010-ben a magyar választók súlyosan megbüntették az elmúlt ötven, s a rendszerváltozás utáni húsz év közhatalmának domináns gyakorlóit. Mintha az emberek rájöttek volna valamire.

A furcsa csak az, hogy ugyanazok a politikai csoportok, amelyeket akkor embertelen belpolitikájuk, s talpnyaló, önérdekű nemzetközi kapcsolatrendszerük miatt kiseprűztek a hatalomból, napjainkban ugyanazokkal az agyonkoptatott, üresen kongó frázisokkal próbálnak újabb politikai pozíciókat szerezni. A megtéveszthető embereket ismét becsapni. Építve azokra a nehezen elviselhető megélhetési megpróbáltatásokra, amelyeket az embereknek éppen a korábbi időszak külföldi erőkkel összekacsintó gazdaságpolitikájának helyrehozatala miatt kell elszenvedniük.

Mesterházy Attila pártelnök egy minapi konferencián például egyebek mellett azt mondta, az MSZP igazságot fog szolgáltatni a trafikosoknak, a gazdáknak és a kisembereknek, akik nap mint nap a hátukon viszik az országot. Az ATV tudósítása szerint ígérte, hogy a párt 2014-es hatalomra jutása esetén a gyerekeknek jobb egészségügyi ellátást, az oktatás fejlesztését, a nőknek a férfiakkal egyenlő bért, a rugalmas foglalkoztatási formák támogatását és a családon belüli erőszakkal szembeni zéró toleranciát biztosít.

Szem nem marad szárazon.

Ugyanaz a Mesterházy Attila pengette e szívdobogtató vágyak húrjait, aki nem is olyan régen a Tavares-jelentés kapcsán kijelentette, az MSZP képviselői nem szavaznak meg az Európa Parlamentben semmiféle olyan dokumentumot, amely hátrányt jelent Magyarország számára. Néhány héttel később ugyanakkor az MSZP strassbourgi politikusai nem kis büszkeséggel voksoltak a Magyarország számára hátrányokat rögzítő Tavares-jelentésre.

Emlékeznek Alekszandr Szolzsenyicin kommunistákról megfogalmazott gondolataira. A Nobel-díjas orosz író nyolc évet töltött a sztálini börtönökben és koncentrációs táborokban, tehát eléggé otthon van a témában.

„Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

Nincs még egy nemzet rajtunk kívül az Európai Unióban, amelynek képviselői a saját hazájuk, nemzetük ellen szavaznak, legyen bármily nagy nézetkülönbség egy-egy ország kormányzó és ellenzéki pártjai között. Olyan politikai erő soha nem tenne ilyet, amelynek gyökere van az adott ország társadalmának élő szövetében. A magyar politikai baloldalnak azonban nyilvánvalóan nincs ilyen gyökere.

A közvélemény-kutatások jól mutatják, hogy a különböző médiumokban annyit szidott orbáni politikát a jobbikos szavazatok nélkül nem tudja leváltani a mai ellenzék. Az emberek többsége – a jelek szerint – átlát a szitán. Tudják, hogy két urat szolgálni nem lehet egyszerre: a magyar választókat, illetve a globális erőtér nagyhatalmú, titokzatos képviselőit. A választókon belül pedig azoknak a jóhiszemű baloldali szavazóknak sem tudnak a kedvére tenni, akik őszintén hisznek abban, ha az ellenzék hatalomra kerülne a választásokon, akkor jobbra fordulna a soruk. Az ellenzék igazi főnökei ugyanis, akik ellen a jelenlegi kormányzat minden magyar érdekében, így a baloldali érzelmű választók érdekében is ádáz küzdelmet folytat a nemzetközi hadszíntereken, ezt egyszerűen nem engednék meg nekik. Ezt persze az ellenzék tudja a legjobban, mégis úgy tesz, mintha ebből egy szó sem lenne igaz. Magyarán: nyugodt lelkiismerettel csapja be azokat, akik szavazataikkal jóhiszeműen igyekeznek hatalomba segítetni őket.

„A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez, lelkiismeret” – így Szolzsenyicin.

A magyar befogadó, barátságos nemzetként a „népi demokráciában” is békésen élt együtt a pártállami nómenklatúrával. Más választása, persze, nem is volt. Lélekben azonban úgy tekintette rá, mint idegen testre.

Mint a tatarozott lakótelepekre városaink szívében.

Horváth K. József