Bogye Balázs, a Balassi legeredményesebb búcsúzó diákja

  \"\"\"\"\"\" \"\"\"\"

\"\"

Kísérleti eszközök között dr. Piláth Károly szaktanár, Bogye Balázs, a Balassi legeredményesebb diákja és Farkas György igazgató a Teller Edéről elnevezett fizika-előadó szentélyében

A napokban zajlottak az érettségi vizsgák a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnáziumban. A tanév lezárásaként három végzős osztály 77 tanulója adott számot a nyolc év alatt megszerzett tudásáról. Az eredmények biztatóak: 22 kitűnő érettségi bizonyítványt adhattak át az elnökök. A 12. C osztályban érettségizett Bogye Balázs, aki főleg a természettudományok terén jeleskedett. Nem véletlenül, hiszen Balázs a korábbi években rangos tanulmányi versenyeken már számtalanszor bizonyította tehetségét. Tízedik osztályos kora óta rendszeres résztvevője az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeknek (OKTV). Informatikából és matematikából hatszor szerepelt az OKTV döntőiben.
Sikeres érettségije napján csöndesen sétálgatott az iskola előtt Bogye Balázs a minap, az utóbbi évek legsikeresebb balassis diákja. Türelemmel várta a riporter érkezését. Hamar kiderült, hogy az alapvetően zárkózott, ám értelmes beszélgetésekben egykettőre megnyílni képes fiatalember fejlett értékrenddel vág neki az egyetemi éveknek. Nem zavarja, hogy gyakran a kortársak „trendi” közege inkább a vihogós, bulizós, jófejkedő, de alapvetően sehova sem vezető életmintákat választja a gimis négy esztendő magatartásformájaként. Az oktatástudomány, élén Csermely Péter professzorral azt tanítja, hogy a kiemelkedő tanulmányi teljesítményekre képes tanulókat példaként célszerű állítani a többiek elé, hogy húzóemberként hassanak a nagy közös eredmények elérésére. Ne kelljen pironkodniuk, hogy megvan a leckéjük, hogy készültek az órákra, hogy sikeresek a vizsgáik. Szerencsére a Balassi vezetése komolyan veszi a professzor tanítását.
Bogye Balázs már a Diadal Úti Iskolában észrevette magán, hogy jobban megy neki a matek kortársainál. Harmadikos volt, amikor a Zrínyi Ilona országos verseny döntőjébe került. A fantasztikus eredmény hírére összeszaladt az egész iskola.
Odahaza az édesanya értett igazán a matematika nyelvén, de családi okokból nem tanulhatott tovább. Nem tudta gyémánttá csiszolni azt nyers drágakövet, amivel a sors megáldotta. Nagy elégtétel számára, hogy három gyermeke közül az egyik, ez egyetlen fiú, Balázs továbbviszi az otthoni talentumot. S ez Balázsnak is nagyon jól esik. Látszik, fontos neki a család, onnan merít erőt a napi tanulmányi megpróbáltatásokhoz. Szemérmes büszkeséggel visel, hogy ő hivatott kiteljesíteni mindazt, amit a gondviselés a családnak adott.
Háromszáznyolvcan pont elég lett volna neki a sikeres ELTE felvételihez, Bogye Balázs 460-at gyűjtött.
Egyelőre nem döntötte el, hogy fizika vagy informatika szakra megy-e, de még nyitott a választási lehetősége. Első helyen mindenesetre a fizikát jelölte meg. A matekkal nincs olyan szoros kapcsolatban. Olykor öncélúnak érzi a számok tudományát. Mint mondja, gyakran olyasmit tanulnak, aminek nem látja valósághoz kötődő értelmét.
A fizika, az informatika neki egészen más. Ebben tanára, dr. Piláth Károly is különleges hatással volt rá. Főleg az országos ismertségnek és elismertségnek örvendő rákoscsaba-újtelepi fizikaoktató személyisége ragadta magával a tanítványt. Azok a kísérletek, amelyeket rendszeresen a ragyogóan felszerelt, világhírű fizikus, Teller Ede nevét viselő balassis szaktanteremben diákjai előtt folytat.
A kerület „Öveges professzora”, Piláth Károly szélesebb körben is rendszeresen népszerűsíti tudományát. Fizikatanárként, önkormányzati képviselőként a Diadal Iskolába rendszeren végez szellemi honépítést, gondolati városfejlesztést. Nyilvános bemutatói segítségével elveti a magot a gyerekek lelkében még alapvetően porhanyós „termőtalajban”. Jelezve, hogy nem csak – az egyébként a maga helyén fontos – hulladékgyűjtéssel, meg a lombzsákosztással lehet értékelhető közösségfejlesztő munkát végezni.
Piláth Károly elvetett magvai Bogye Balázs lelkében nagyra nőttek. Balázs ma már azt is tudja, mi az, amit nem tud. Vagy nem úgy, ahogy a legeslegjobbak. Például a matematika.
Bár kétségtelen képességei tekintetében utcahosszal megelőzi a korosztályos átlagot, de a kiválasztott legjobbak között mozogva – például az OKTV versenyeken – pontosan be tudta mérni, kik jobbak, kik gyorsabbak nála, hol van az ő helye a sorban.
Tehetsége az informatikában is megmutatkozott. A programozást úgy tanulta meg a középiskolában, hogy az egyszerűen nem volt benne a tananyagban. Otthon, magányszorgalomból, személyes érdeklődésből.
Ezt a fajta intellektuális elmélyülési képességet szintén Piláth tanár úr kísérletei során leste el, akinek mindig volt ereje végigcsinálni a legösszetettebb „mutatványokat” is.  
– A Balassiba olyan tanulók járnak, akik szeretnek versenyeken indulni – mondta kérdésünkre Farkas György igazgató. – A tehetséges gyermek egyik legfőbb személyiségjegye, hogy sikerorientált, igényli a szellemi próbatételt, amit különösen egy tanulmányi verseny jelent. Az itt elért sikerek motiválják őket a további erőfeszítésekre, az egyre jobb eredmények elérésére. A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tehetséggondozó programjának egyik kiemelt területe a versenyekre való felkészítés.
Farkas György elmondta tovább, ebben a tanévben 695 indulójuk volt a különféle országos, fővárosi és kerületi szintű tanulmányi versenyeken. A gimnázium 572 diákja közül egy-egy tanuló több versenyen is indult. Közülük 165 jutott döntőbe, 84-en országos vetélkedők döntőjébe. A középiskolai kategóriában a legrangosabb megmérettetés az OKTV, melynek döntőjébe kerülésével a felsőoktatási felvételi eljárásban többlet pontokat lehet szerezni. A most záruló tanévben hat döntősük is volt, közülük a legeredményesebb Bogye Balázs, aki egyszerre három tantárgyi kategória legjobbjai közé jutott be a fináléban. Matematikában, fizikában és informatikában.
Sok-sok pozitív tulajdonságát soroltuk föl. Van olyan – esetleg negatív tulajdonsága – amin feltétlenül változtatni szeretne a jövőben, kérdeztük tőle. – A lustaságomon! – vágta rá gondolkodás nélkül. – Sok mindent tudnék még csinálni, de gyakran lusta vagyok hozzákezdeni, ami nem jó – válaszolta önkritikusan a Balassi legeredményesebb búcsúzó diákja.
Egyéb kategória