Öreg autók, régi kerékpárok felvonulása a Fő téren

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Riz Levente egy 84 éves Fiat gépkocsival és tulajdonosával fog kezet

\"\"

A velocipéd sok érdeklődő kíváncsiságát felkeltette. Riz Levente ki akarta próbálni, aztán letett róla. Megtudtuk, hajtásához kevés, ha valaki kerékpározni tud. Ennek tekerése külön képességeket igényel, amelyeket meg kell tanulni. Horváth Tamás szintén maradt a hagyományos kerékpározásnál.

Nagy érdeklődés övezte a Fő téren a Magyar Kastélyok Kerékpár Túra címet viselő programot, amelynek főszereplői korabeli velocipédek, veterán cabriolet autók, XIX. századvégi ruhába öltözött hölgyek és urak voltak szeptember 10-én. Színpompás felvonulásuk az 1881-es első kerékpártúra tiszteletére szerveződött a zuglói Vajdahunyad várától a XVI. kerületen át Rákosmente érintésével a gödöllői Kastély-kertig. Rákosmente meleg fogadtatásban részesítette a résztvevőket. Megérkezésük tiszteletére megjelent Riz Levente polgármester és Horváth Tamás alpolgármester.
Lapunk munkatársa szót váltott Horváth Zoltánnal, aki maga 80 éves, járműve, a csodálatos, 1932-ben „született”, kétüléses Fiat Balilla cabrio pedig 84. Autója 870 köbcentis. Horváth Zoltán szerint ez az egyetlen darab található Magyarországon, s Európában sincs sok. Nem is viheti ki az ország területéről. A jármű hasonlóan viselkedik a nagyértékű festményekhez. Az olajfékkel szerelt autó nagyon korszerűnek számított a maga korában. Az olaszok népautónak szánták. Sokféle típusa ismert, de ez a tető nélküli kabrio-változat még a FIAT Múzeumnak sincs meg. A nyugdíjas tulajdonos elmondta, a kocsi a rendszerváltás idején az Autóklub tulajdona volt, tőlük vette meg.
– Fillérekért? 
– Egyáltalán nem, akkor egy vadonatúj Mercedest adtak az áráért, a kétmillió-hatszázezer forintért! – mondja Horváth Zoltán. – Ma már jócskán megugrott az értéke.
– Hol tartja?
– Otthon, garázsban.
– Naponta megnézi, megcirógatja?
– Nem. Van mellette kettő másik, egyformán kell velük foglalkozni.
– Könnyen indul?
– Mint az új!
– Mennyit eszik?
– Eszik ugyan jócskán, de bemutatókon lassan megyünk vele, hét nyolc literrel lehet számolni.
– Milyen gyorsan tud menni?
– Nyolcvanöt kilométer per óra sebességgel még szívesen nyomom neki.
– Mi a foglalkozása?
– Nyugdíjas.
– Előtte?
– Sok minden voltam.
– Mire emlékszik legszívesebben?
– A bányász létemre. Akkor még kulákvilág volt, s mivel kulák családból származtam, nem tanulhattam tovább. Húszéves koromtól négy évet dolgoztam a föld alatt. Bányászként viszont kiemeltek. A sors fintora, hogy kiemelt bányászként azonban már megnyílhatott előttem a tanulás útja. Így már jó kádernek számítottam. Furcsa világot éltünk! – mondta végezetül Horváth Zoltán.