Parajdi só gyógyít a Mirr Murr Bölcsőde új sószobájában

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

\"\"

Aranyosi Mónika intézményvezető és Riz Levente a sószobában

\"\"

Fenke doktort befogadták a gyerekek. A piros szita mellé vödröt is nyújtanak neki a játékhoz.

Sószobát avattak június 3-án a Mirr Murr Bölcsödében. A dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő félmillió forintos önkormányzati támogatásából megvalósul létesítménybe az erdélyi Parajd sóbányájából érkezett a sokféle gyógyító képességgel rendelkező só.
Riz Levente polgármester köszöntőjében arra hívta föl a figyelmet, hogy az egészség védelmét már egészen apró korban el kell kezdeni. A kicsiknél is esélyt kell adni arra, hogy megelőzhető legyen náluk az allergia kialakulása.
A legújabbal a tizedik sószoba készült el a kerületben. Öt óvodában, négy bölcsődében üzemel ilyen szoba, s néhány éve a tűzoltóság Bakancsos utcai épületében is létesített egyet az önkormányzat.
Cél, hogy 2019 végére minden óvodában és bölcsődében legyen ilyen egészségőrző hely, hangsúlyozta a polgármester. Javasolta, hogy az új létesítmény a dolgozókon kívül a szülők is látogathassák szükség esetén.