Fenke doktor volt a masiniszta

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Gyerekkorában Fenke doktor is szeretett vonatozni

\"\"

Vidám avatás közösen a gyerekekkel

Favonatavatásra sorakoztak föl a Csicsergő Óvoda kicsinyei május 20-án a napsütötte játszóudvaron. Nagyné Szabó Etelka óvodavezető köszöntőjében elmondta, az udvar legújabb játszóeszköze dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő támogatása révén születhetett meg. A négyszázezer forintos költségből mozdonyra és utasokat szállító kocsira is futotta. Fenke doktor elmondta az óvodásoknak, hogy gyerekkorában kedvenc időtöltése volt a játékvonatozás, ezért különösen szívesen támogatta képviselői keretéből a favonat. A kicsinyek először körjáték keretében harsány énekszó mellett vonatoztak egyet, a masiniszta Fenke Ferenc volt, majd örömmel vették birtokukba az új játékszert.