Idén harmadszor rendeznek olimpiát a Sugár suliban

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

A polgármester meggyújtja az olimpiai lángot

\"\"

Az olimpikonok

\"\"

Riz Levente köszöntője

Sportvetélkedő sorozat vette kezdetét 2016 perc az Olimpiáért címen a Szabadság Sugárúti Iskolában április 25-én. A hagyományos, idén harmadik alkalommal életre hívott rendezvény megnyitóján részt vett Riz Levente polgármester, dr. Varjúné dr. Fekete Ildikó tankerületi igazgató és Virág Mihály, a körzet önkormányzati képviselője.
Jurecz Emil iskolaigazgató bejelentette, hogy ezen a héten számos egykori olimpikon látogat az iskolába élménybeszámolóra. Köztük dr. Szabó Tünde barcelonai olimpikon, sportért felelős államtitkár, Kozmann György, kétszeres olimpiai bronzérmes kenus, helyettes államtitkár, Schmitt Pál, a MOB volt elnöke, dr. Kovács Antal cselgáncs olimpiai bajnok. Ez a hét legyen tisztelgés az olimpiai mozgalom, az egészséges élet, a sport, az emberi teljesítmény előtt! – hangsúlyozta Jurecz Emil.
Riz Levente beszédében emlékeztetett rá, hogy a sport az emberben kezdődik. nem kell hozzá más, mint egy döntés. Akarat. Idézte Albert Einstent, aki az akaratot többnek ítélte az atomenergiánál. Utalt rá, hogy a sport kiugrási lehetőség. Emlékeztetett, Magyarország kicsiny nemzet, sportteljesítménye alapján mégis benne van a világ tíz legjobban teljesítő országcsoportjában, ami a magyarok tehetségét mutatja.
Minden sportsikerben sok munka rejlik. Sok lemondás, energia. E nélkül nem megy. Ez befektetés, ami jelzi, az életben semmi nincs ingyen. Hozzátette, a sport örömforrás is, ha valaki sportol, boldogabb ember lehet.
Végezetül kérte az olimpia résztvevőit, az iskola diákjait, hogy fogadják meg, ettől kezdve minden héten sportolnak egy órát. Kívánta a gyerekeknek, érezzenek rá a sport ízére, s felnőtt életüket se éljék le nélküle.
Ezt követően a polgármester meggyújtotta az olimpiai lángot, és kezdetét vette az egy héten át tartó rendezvénysorozat.