A forradalmi március, kiegyezés, koronázás

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

A koronázási ceremónia 1867-ben
Az osztrák-magyar kiegyezés folyamatában Szentiványi Károly parlamenti házelnök 1867. május 17-én jelentette be, hogy „a kormány törvény-, illetőleg határozati javaslatokat nyújt be a közös viszonyok, az 1847/48-beli törvényeknek a nádor jogkörére, a minisztérium alakítására, a nemzetőrségre, az évi költségvetésre, s a csajkások kerülete, s a bánsági végvidék képviseletére vonatkozó rendeletei ügyében”.Ezek közül a legkényesebb „a közös viszonyok tárgyában” készült törvényjavaslat volt. Ezt 1867. május 29-én a szavazáson 209 honatya támogatta, nemmel 89-en szavaztak, míg távol maradt 83 képviselő, Szentiványi Károly házelnök nem szavazott. A főrendek május 31-én, Mailáth György elnöklete alatt szavaztak az átküldött törvényjavaslatról: 73 szavazat került beadásra,  a jelenlévők „egyhangúlag” elfogadták a képviselőház által átküldött törvényjavaslatot.
A Casssandra-levél (1867)
Az 1867-es kiegyezésre emlékezve felidézzük Kossuth Lajos híres, 1867. május 22-én keltezett un. Cassandra-levelét. Ebben szemére vetette Deák Ferencnek, hogy a „jogfeladás sikamlós terére” vezette az országot, s felszólította egykori elvbarátját: „Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyről többé a jövőnek nem lehet mestere!” Válaszában Deák „vádiratnak” nevezte a politikai nyilatkozatot.

A Szélsőbal pártfrakció utolsó kísérletének nevezhető, hogy az 1867-es királykoronázást megelőzően 1867. június 4-én indítvány nyújtottak be a koronázás elhalasztására. Támogatásra azonban ez nem került a t. Házban.
1867. június 8-án került sor a királyi pár megkoronázására a Mátyás-templomban. Nem feledhető, hogy amikor Szentiványi Károly házelnök kora reggel így szólt képviselőtársaihoz, „most pedig induljunk ő Felségök megkoronáztatásához azon forró kívánsággal, hogy a mai nap mind Ő Felségökre, mind a hazára a lehető legnagyobb boldogságot árassza!”, egyedül a Szélsőbal frakció tagjai nem tettek eleget a felhívásnak. A koronázást törvénytelennek tartva kikocsikáztak aznap Cinkotára. A Ludas Matyi 1867. június 15-i számában megjelent képen jól felismerhetők a távolmaradó képviselők: Csiky Sándor, Patay István, Madarász József, Bobory Károly, Válly János, Vidacs János, Csanády Sándor.
A koronázás
A koronázási szertartásra 1867. június 8-án, reggel hét órakor indultak el a méltóságok a királyi palotából a Mátyás templomba.
Ferenc József a koronázási szertartáson felöltötte Szt. István palástját, letérdelt az oltárlépcső legfelső fokára, ahol Simor János bíboros-hercegprímás, szent olajjal felkente. Ezt követően gróf Andrássy Gyulával együtt tette fel a bíboros az uralkodó fejére a Szent Koronát. Simor érsek átadta Szt. István kivont pallosát is az új királynak, melyet derekára kötött fel. Ezután a király a nép felé fordulva tette meg a szokásos keresztvágást, majd a pallost a hüvelyébe dugta, miközben az első sortűz megdördült az épületen kívül. A király a jogart a jobb, az országalmát pedig a bal kezében tartotta, amikor felvezették a trónra. Természetesen Erzsébetet is felkenték, a főméltóságok jobb válla fölé tartották előzékenyen a koronát. A jeles alkalomból a templomban szentmisét is tartottak,Liszt Ferenc  Koronázási miséjét (Missa Coronationalis) mutatták be.
A szertartás a budai helyőrségi Mária Magdolna templomban folytatódott, ahol a király aranysarkantyús lovagokat avatott fel. A menet ezután Pestre vonult, ahol a Belvárosi templom előtt a király világi esküt tett. Majd a Lánchíd hídfőjénél, a 72 vármegyéből hozatott földből emelt koronázási dombra ugratott fel, s kardjával négyfelé sújtva tett jelképesen ígéretet az ország védelmére. (A cikk teljes terjedelemben a Havi Magyar Fórum folyóirat februári számában olvasható.)
Dr. Sebestény Sándor