Új helyen a kerületi Katolikus Karitasz

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Écsy Gábor plébános megáldja a kerületi Katolikus Karitasz új helyiségét

\"\"

Riz Levente köszönti az új bázis megszületését

Ma délután felavattak a Katolikus Karitasz új rákosmenti bázisát a Ferihegyi út 24. szám alatt.
Az új létesítményt megáldotta Écsy Gábor plébános, a Katolikus Karitasz országos igazgatója és ez alkalomból egy szép Karitasz zászlót ajándékozott a kerületi szervezetnek. A több helyiségből, teakonyhából álló épület korábban használaton kívül volt. Azt megelőzően rendőrőrs működött benne körzeti megbízotti feladatok ellátása céljából. A Karitasz által elvégzett felújítás nyomán kívül-belül megújult a meglehetősen lepusztult állapotban lévő épület. A régi rossz állapotot fényképek örökítették meg. A képek nemcsak a málló vakolatról tanúskodtak, hanem a pártállami időkben becsben tartott reprodukciókat is, rajtuk Marx és Engels fényképe, amelyek szintén ott lógtak a falakon. (Lenin szerencsére kimarat. Talán már a rendőrségen is érezték akkoriban a rendszerváltás közeledtét – a szerk.) A lidérces kor emlékét szerencsére már elhomályosította az idő. Az renoválás során pedig a kerületnek eme szegletéből is kifújta a szél a kor emblematikus és meglehetősen rossz emlékezetű figuráinak arcképeit. Már ezért megérte! – gondolhatja az olvasó.
Tampu-Ababei József, rákosligeti plébános köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy 1990 óta működik a Karitasz Rákosmentén. Így a szervezet az elmúlt huszonöt évben nagy gyakorlatra és tapasztalatra tett szert ebben a munkában. József atya örömét fejezte ki, hogy az új telephellyel végre állandó székhelyet kaphatott az intézmény, nem kell neki egyik helyről a másikra költözni. Itt megfelelő raktározási tér és a rászorultak fogadására elegendő hely áll rendelkezésre.
Riz Levente polgármesterként és a Rákosligeti Katolikus Egyházközség tagjaként egyaránt örömét fejezte ki a megújult épület avatása, megáldása kapcsán. Emlékeztetett, hogy Rákosmente közel kilencvenezer lakójának jelentős része szociális problémákkal küzd. Az önkormányzat működteti a szociális ellátó rendszert, ugyanakkor nagyon fontosnak ítélte, hogy a szervezetnek legyenek partnerei ebben a munkában, hogy minél több embernek lehessen segíteni. Riz Levente aláhúzta, az önkormányzat legfontosabb partnerei ebben a munkában a keresztény egyházak, amelyek nagyon sokat vállaltak magukra szociális gondoskodásból. Segítenek azoknak, akik támogatásra szorulnak. A segítségnyújtás egyik formája az ételosztás, amelyben a karitasz aktivistái rendszeresen részt vesznek, közreműködnek. A másik fajtája a segítségnyújtásnak a ruhaneműk gyűjtése és a rászorulóknak adományozása, illetve a tartós élelmiszerekkel való segítségnyújtás. A polgármester kiemelte, a Katolikus Karitasz nemcsak Rákosligetet, hanem az egész kerületet kívánja támogatni. A közös munka révén olyan szociális védőháló adhat biztonságot, amely sokak életén segít.