Zajfórum Ferihegyről Rákoshegyen

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Riz Levente polgármester bevezetőjét mondja. Mellette balra Szabó Tiborné és dr. Bényi Zsolt rákoshegyi képviselő, illetve jobbra Rákosmente Önkormányzatának képviseletében Kalocsainé Rásztóczky Magdolna környezetvédelmi szakértő, Kovács József a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Levegő – és Zajvédelmi Osztályának ügyintézője és dr. Ughy Gabriella polgármesteri irodavezető.

Lakossági fórumot tartottak tegnap este Rákoshegyen a ferihegyi zajról. A bevezető előadások után a nagyszámú hallgatóság felszólalói bő három órán keresztül mondták a magukét, előrébb azonban lényegében nem jutottak.
Elöljáróban Riz Levente polgármester tartott tájékoztatót felidézve, hogy a probléma 1998 óta akut. A gondot a kettes futópálya Rákoshegy felőli pályavég-használata okozza, amely 1983-ban lett átadva, s amelynek vége mindössze 1,6 kilométerre van a lakott területtől. Baj, hogy a tilalom ellenére éjszaka is előfordulnak repülések, ahogy hétvégeken is. Baj, hogy közlekednek száz tonnánál nehezebb gépek is, amelyeknek szintén nem szabadna. Baj, hogy a gépeknek felszállás után éles kanyarral el kellene kerülniük a lakott területet, de ez nem mindig sikerül.
A polgármester elmondta, e lakossági problémákkal bármerre fordult orvosságért, mindig falakba ütközött. Rendszerint a keserű pirulát kellett lenyelni.  Az önkormányzat anyagilag támogatott különböző pereket is, amelyeket civil szervezetek, magánszemélyek, ügyvéd által vezetett érdekközösségek kezdeményeztek, de a bíróságok nem a perelőknek adtak igazat. Több éves várakozás után az Alkotmánybíróság elutasította az önkormányzat keresetét.
Riz Levente őszintén bevallotta, 2006-óta a lakosság érdekében folytatott önkormányzati küzdelem az éppen regnáló politikai hatalom színétől függetlenül eredménytelen volt. Több mint öt éve Fidesz többségű – sokáig kétharmados – a parlamenti többség is, de a ferihegyi zaj szempontjából ez a rákoshegyiek számára semmi előnyt nem jelentett. 
A szélmalomharc a zajgátló, zajvédő övezet megoldatlanságában is megmutatkozik.
Most az önkormányzat kérdőíven igyekezett megtudakolni a lakosság álláspontját. Az 1250 kiküldött kérdőívből 445 jött vissza, közülük 326 kitöltője a nevét és a címét is adta hozzá. A lényeg nem változott, a lakosságot zavarja a zaj, többen el szeretnének költözni, de a zaj miatt nem tudják reális áron eladni ingatlanjukat. Az önkormányzat számára azért volt szükséges a kérdőívek kitöltése, hogy a további érdekvédő küzdelmeiben dokumentálni tudja a lakosság támogatását.
Mint Riz Levente kijelentette, további kudarcok esetén akár a nemzetközi bíróságig is elmennek igazuk elismertetése érdekében.
Ez persze még soká lesz, ha lesz egyáltalán. Addig bizonnyal még számos repülőgép fog elrepülni a rákoshegyi házak fölött.
Őszintén szólva reálisan nem lehet abban reménykedni, hogy csökkenni fog a Ferihegyre irányuló teherforgalom, így kisebb tömegű gépek sem fognak elrepülni a rákoshegyi házak felett, mint eddig. Mint ahogy arra sem túl nagy az esély, hogy más repterek megnyitásával gyérítik a Budapesten összegyűlő forgalmat. A kormányzati és repülőtéri reptérfejlesztési tervek pedig egyenesen arra engednek következtetni, hogy a jövőben a forgalom csak növekedni fog Ferihegyen. Mint ahogy nem nagy kockázat nagy tétben fogadni arra sem, hogy a légikikötőt nem fogják bezárni, s a forgalmát sem fogják csökkenteni, ahogy több felszólaló a fórumon is szorgalmazta, s ahogy több elbukott per lakossági szándékai között e célok szerepeltek. Továbbá éppen a közelmúltban alakult meg az a Klaszter, amely egyebek mellett a Főváros, Pest megye, a XVIII. kerület, Vecsés, a HungaroControl Zrt, illetve a Budapest Airport részvételével nem azért jött létre, hogy visszafogja a térség fejlesztését. Ellenkezőle: azért, hogy elősegítse azt. A XVII. kerület kimaradása a Klaszterből azzal járhat, hogy a reptéri és annak környezetében megvalósuló fejlesztések ott fognak megvalósulni, ahol az összefogás révén azokat türelmetlenül, tárt karokkal várják.
Riz Levente kijelentette, az önkormányzatnak és a lakosságnak egymást kell erősítenie. Aláhúzta, e közösség olyan eredményre számíthat, amilyet ki tud magának küzdeni. Az elmúlt tíz év példája nem sok jóval kecsegtet. Hátha a következő tíz éves ciklus eredményesebb lesz.
Valaki a fórumon eldünnyögte a bajsza alatt, kár még hosszú évekig áltatni magunkat.
"Az idő igaz, s eldönti, ami nem az" – írja Petőfi.   

Arcok a felszólalók közül

\"\"

 

\"\"

\"\"

\"\"

\"\"

\"\"