Az oktatás színvonalát emelő támogatás az iskoláknak

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Riz Levente köszöntő beszéde. Az asztalon a vásárolt eszközök egy csoportja.

\"\"

Dr. Fekete Ildikó értékeli a támogatást

Ötmillió forint támogatást nyújtott Rákosmente önkormányzata a kerületi iskoláknak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon (KLIK) keresztül, amelyet az intézmények kis értékű tárgyi eszközök beszerzésére fordíthatnak. Az ünnepélyes támogatásátadást ma délután tartották a polgármesteri hivatalban. Az eseményen részt vesz Riz Levente polgármester, dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó KLIK tankerületi igazgató, illetve az iskolák igazgatói.
Riz Levente beszédében utalt rá, 2013 januárja óta elválik az iskolafenntartó, működtetői feladat, illetve az az épületekért, a technikai dolgozókért viselt felelőssége. Az utóbbiakért az önkormányzatok állnak helyt továbbra is. Az önkormányzat kötelessége tehát elsősorban az intézmények korszerűsítésében, felújításában érhető tetten. A polgármester emlékeztetett, hogy az elmúlt négy évben a tizenegy általános és középiskolából hetet újított föl az önkormányzat. Csak idén négy intézményt érint a felújítás.
Riz Levente jelezte, az ötmillió forintos vissza nem térítendő támogatásból beszerezhető eszközöket nem az önkormányzat feladata finanszírozni. Az iskolák délutáni működése során keletkező bérleti díjak egy részét azonban az önkormányzat ily módon forgatja vissza az iskoláknak. Az intézmények létszámarányosan részesültek a juttatásból. Így vásárolhatták belőle meg az iskolák mindazt, amire szükségük volt. Nyomtatókat, laptopokat, szkennereket, projektorokat és a többi hasznos eszközt. A polgármester aláhúzta, a tavaly először útjára bocsátott kezdeményezést a jövőben is folytatni szeretnék, hogy a kerületi oktatómunka magas színvonala továbbra is biztos háttérrel rendelkezzen.
Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó KLIK tankerületi igazgató örömét fejezte ki, hogy az önkormányzatnak ilyen sok iskolát sikerült felújítania. Ismerve a fővárosi helyzetet elmondta, a XVII. kerület különösen élen jár ezen a téren. Dr. Fekete Ildikó kiemelte, infokommunikációs eszközök terén az iskolák különösen le vannak maradva Budapesten. Jelezte, a KLIK-nek nem voltak anyag lehetősége, hogy a növekvő demográfia kihívásokra is figyelemmel több infokommunikációs eszközt vásároljon. Ezért is örülnek különösen az önkormányzat támogatásának.
Hicz János, a Kőrösi igazgatója az igazgatói munkaközösség nevében mondott köszönetet a támogatásért. Jelezte, jövőre is számítanak az összegre, akár ennek a többszörösére is, mert nincs az a pénz, amit az oktatásra ne lehessen elkölteni a tanulók hatékonyabb oktatása érdekében, mondta Hicz János.

\"\"
Dr. Hicz János, igazgatói munkaközösség nevében mondott köszönetet