A forradalom vérbefojtásának 59. évfordulóján

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

\"\"

Farkas György megemlékező beszéde


Az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtásának 59. évfordulóján hajtottak fejet ma este kerületi emlékezők a Szent Erzsébet templom falán lévő emléktábla előtt, illetve tisztelegtek a rákoscsabai nemzetőrök előtt, akik 1956. november 4-én bátran szembenéztek szovjet harckocsikkal. Az eseményen részt vett Dunai Mónika országgyűlési képviselő. Megemlékező beszédet Farkas György, a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium igazgatója, történelemtanár mondott. Előtte egy balassis diák, a nyolcadik osztályos Rozs András szavalta el nagyon szépen Márai Sándor: Mennyből az angyal című versét.  
Olvassák el Farkas György igazgató beszédét.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, dicső eseményeire emlékezni gyűltünk ma itt össze. A XX. század legnagyobb magyar csodájára, melyből nekünk, magyaroknak százévente jut egy.
Már az ’56-os forradalom napjaiban is sokan észrevették a párhuzamot 1848-cal. Korabeli újságokat lapozgatva rengeteg utalást találunk erre nézvést, de említhetném a MEFESZ 16 pontjának és Jókaiék 12 pontjának egybecsengését, vagy éppen azt a tényt, hogy 1956. október 23-án az ifjúság tüntetésén Sinkovits Imre a Petőfi-szobornál a Nemzeti dalt szavalta el.
Ám leginkább mégis a két forradalmi esemény (1848 és 1956) kifejlődésében, sorsában és utóéletében vehetjük észre a párhuzamot. 1848-ban március 15-én a pesti forradalmi tömeg szinte egy csapásra vívta ki a hőn áhított szabadságot, ugyanúgy, mint jó száz évvel később, 1956. október 23-án. S mindkét alkalommal ritkán érezhető lelkesedés töltötte be a szíveket. Ezeknek az érzelmektől túlcsordult napoknak voltak hiteles krónikásai az írók, költők, újságírók. 1848 tavaszán Petőfi és Jókai, 1956 őszén a Magyar Írószövetség tagjai és sok lelkes fiatal író között Obersovszky Gyula, az akkor induló forradalmi lap, az Igazság szerkesztője.
„Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.”
Ugye ismerősek Petőfi 1848 márciusában írt versének sorai, melyeket gyakran idéztek ’56-ban is?
Mert ugyanaz az érzés, a kivívott szabadság mámorító érzése uralta mindkét forradalom dicső napjait.
Az 1956. október 26-án induló Igazság című forradalmi újság első számában a címoldalon hozza Lakatos István versét A fiatalokhoz címmel.
„Ifjúság!
Legnagyobb hatalom!
Hadseregeknél és,
Mint háború a földi határoknál
Százszorosan erősebb te!
Rólad szóljon a szél; nincs diadalmasabb
Náladnál; a világ égve tebenned új
Színre gyullad.”
1848 márciusa és 1956 októbere a kivívott diadal fölött érzett öröm napjai, a nemzeti büszkeség és a megélt összetartozás boldog, száz évre erőt adó napjai. Már akkor érezhette mindenki, hogy abban a pillanatban történelmet írt a magyar nép.
A további párhuzamokat sem nehéz észrevenni. 1848 forradalmi napjai után következett a szabadságharc, a külső intervenció. Előbb az osztrák, majd az orosz támadás, ami ellen halált megvető bátorsággal harcoltak a magyar honvédek. ’56-ban a labancokat az ÁVH helyettesítette, s az ő megsegítésükre hamarosan megérkeztek az oroszok, pontosabban a szovjet hadsereg egységei. Nem dzsidás lovasok, hanem páncélos tankok formájában. És a ’48-as honvédek a haza hívó szavára feltámadtak haló poraikból, puskát, Molotov-koktélt ragadva szálltak szembe a tankokkal. Ők voltak a pesti srácok. A történelem névtelen hősei. Nem volt egyenruhájuk, nem volt komoly fegyverzetük, nem kaptak katonai kiképzést, mégis feltartóztatták az akkori világ legnagyobb hadseregét. Sokan közülük az életüket áldozták ezért a vakmerőségért. Hősi halottak. A mi mostani szabadságunk mártírjai. Rajtuk már nem fog az idő. Hisz ők az idők végeztéig megmaradnak pesti srácoknak az emlékezetünkben. Példát adva a mai fiatalságnak.
1848 és 1956 rokonsága az események végkifejletében is tetten érhető. Az orosz túlerő fizikailag leteperte a szabadság harcosait. 1849. augusztus 13-án Világosnál tette le harmincezer magyar honvéd a fegyvert az orosz tábornokok előtt. 1956. november 4-én ugyan nem történt formális fegyverletétel, de ma már tudjuk, hogy ez a nap volt a szabadságharc eltiprásának napja.
„Most tél van és csend és hó és halál!”
Írja Vörösmarty Mihály Haynau rémuralmának idején.
„Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.”
Így Márai Sándor Kádárék rémuralmának hideg téli napjain.
És mindkét költő jól tudta, hogy a katonai túlerő meggyilkolhatja ugyan a szabadságharcosokat, de nincs az a világi hatalom, amely egy nemzet lelkéből kiirthatja a szabadságvágyat.
S valóban! Azt látjuk, hogy évszázados szabadságküzdelmeink nem voltak hiábavalóak. A mártírok vére nem hullott hiába. Ezek a harcok hozták el a szabadságot 1867-ben a kiegyezéssel, s 1989-ben a rendszerváltozással.
Tisztelt emlékező rákosmenti polgárok!
Tanárként úgy gondolom, hogy a mostanihoz hasonló ünnepi alkalmak nem csak arra valók, hogy a felnőtt, sokat megélt nemzedék emlékezzen az egykori eseményekre. Mert mit sem ér az emlékezés, ha azt nem tudjuk továbbadni a fiatalság számára. Az emlékek sírba szállnak az emlékezőkkel, ha azokat nem tudják követendő példaként állítani az utánuk jövő generációknak. Márpedig 1956 követendő példa kell, hogy legyen.
Ezért tartom fontosnak azt a kezdeményezést, miszerint az ’56-os zászló, amit diákjaink most ide elhoztak, minden évben a kerület más és más iskolájában hirdetheti a forradalom eszméit.
A Balassi Bálint Gimnázium diáksága egy évig méltó módon őrizte a zászlót. Ezt nem csak azért mondhatom, mert az iskola aulájában díszhelyet kapott ez az emlékzászló, hanem elsősorban azért, mert tanulóink úgy őrizték, hogy közben megértették és átérezték ’56 szellemiségét. Ez az átélés nem csupán a tankönyvek leckéinek segítségével történt. Diákjaink részt vehettek egy olyan emlékgyűjtési programban, melyben interjúkat készítettek a ma is köztünk élő rákosmenti illetőségű ’56-os forradalmárokkal. Ezek az interjúk az Emlékpontok című internetes oldalon lelhetők fel, illetve egy részüket szerkesztett kötet formájában is megjelentettük. A riportokat készítő és olvasó diákjaink személyesen, mondhatni testközelből élhették át a forradalom eseményeit. Hiszem, hogy az így szerzett élmény sokkal maradandóbb bármilyen történelemóránál. Ezúttal is köszönöm azoknak a rákosmenti ’56-osoknak, akik vállalták a beszélgetést a balassis diákokkal. Köszönöm, hogy segítettek nekünk, tanároknak, hogy megtaníthassuk diákjainknak az igazi történelmet.
A gyermekeink már tudják, hogy mit rejt ez a zászló. Tudják a történetét, értik a szimbolikáját, érzik a lelkét. Bízom benne, hogy általa minél többen magukba fogadták 1956 üzenetét.

\"\"
Németh Lajosné főszervező koszorúzásra készül

\"\"

Dunai Mónika országgyűlési képviselő a Szózatot énekli az ünnepség végén