Megemlékezés az októberi forradalom 59. évfordulóján

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Dunai Mónika

\"\"

Az 56-os emlékplakett díjazottjai, a ma is élő Rákoscsabai harcoló nemzetőrök és a Rákosmenti 56-os Alapítvány képviselői koszorúznak: Szelepcsényi Sándor, Zsámbokráty Zénó, Szabó Attila, Epress Rezsőné.


Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott ma délelőtt Rákosmente Önkormányzata az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 59. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen a Kegyeleti Emlékparkban. A megemlékezésen részt vett Dunai Mónika, Szilágyi György és Varju László országgyűlési képviselő. Eljöttek a testvérvárosok képviselői: lengyelországi Krosnoi Járás testvérvárosi küldöttségét Adolf Kasprzyk elöljáró-helyettes, a horvátországi Lovran testvérvárosi küldöttségét René Dusevity tanácselnök-helyettes, Erdélyből Gyergyószentmiklós testvérvárosi küldöttségét Keresztes Csongor igazgató vezette. A műsorvezető köszöntötte Riz Levente polgármestert, Rákosmente díszpolgárait, a megjelent önkormányzati tisztségviselőket és képviselőket.
A himnusz elhangzása után Dunai Mónika országgyűlési képviselő mondta el ünnepi beszédét. Gondolatait lentebb teljes terjedelmében közöljük. A megemlékezés koszorúzással, a Szózat és a Székely himnusz eléneklésével zárult.
Ezt követően díjátadó ünnepségre került sor a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A „Rákosmente közbiztonságáért” Emlékérmet Gulyás István tűzoltó főtörzsőrmester, a „Rákoskeresztúrért” Díjat Altziebler Károly, a XVII. kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat korábbi elnöke Rákoskeresztúr városrész érdekében kifejtett elkötelezett közéleti tevékenysége elismeréséül vehette át Riz Levente polgármestertől.
Ezt követően Concerto Filharmónia Zenekar a XVII. kerületi Bartók Béla Művészeti Iskola szimfonikus zenekara lépett a színpadra, melyben az iskola tanárai, jelenlegi és volt növendékei és más zenekedvelők muzsikálnak.

\"\"

Fohsz Tivadar, Riz Levente és Horváth Tamás

\"\"

Szilágyi György és Nótin Tamás

\"\"

Hernádi Gyula, Gy. Németh Erzsébet és Varju László


Margó

Ahogy tudósításunkban írtuk, a Kegyeleti Emlékparkban lezajlott rendezvény utolsó aktusa a Szózat és a Székely himnusz közös eléneklése volt. A Székely himnusz felcsendülésekor – sokak meglepetésére, de nem járunk messze a valóságtól, ha úgy fogalmazunk, hogy megütközésére – a Demokratikus Koalíció képviselői Varju László, Gy. Német Erzsébet és Hernádi Gyula – távoztak az ünnepségről. Mintha Gyurcsány Ferenc követői a mai napig úgy gondolkodnának a határon túli magyarságról, ahogy az emlékezetes 2004-es népszavazáskor. Ismeretes, a referendum nyomán a kettős állampolgárságról szóló törvény megalkotása a népszavazás érvénytelensége miatt nem vált lehetségessé. Az akkor még MSZP színekben kormányzó Gyurcsány a nemek mellett kampányolt. Valami azért mégis történhetett az elmúlt tizenegy év alatt – legalábbis a szocialista berkekben. Lukoczki Károly, a helyi MSZP elnöke átérzéssel, lelkesen énekelte végig a Székely himnuszt.

A következőkben közöljük Dunai Mónika országgyűlési képviselő ünnepi beszédét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Rákosmenti Ünneplő Egybegyűltek!

A mai nap a terror és az elnyomás elleni hősi küzdelemre, a magyar nép szabadságszeretetére és kiapadhatatlan szabadságvágyára emlékeztet minket.
Azoknak, akik fellázadtak 1956-ban, volt egy álmuk a szabad, biztonságos és
önálló Magyarországról. Ma, amikor hosszú évtizedek után már büntetlenül, szabadon emlékezhetünk az 56-os forradalomra, méltó módon, hazugság és félelem nélkül kell felidéznünk az akkori eseményeket. Olvasnunk kell üzeneteiből és tanulnunk kell példáiból. Elődeinknek szemében ott lobogott a tűz, szívében ott lüktetett a nemzetszeretet, összeszorított markában pedig mindig kéznél volt a tetterő. Tudták: ha baj van, ha veszélybe kerülünk, mindig, minden időben, minden körülmények között cselekednünk kell, meg kell védenünk hazánkat. Nekünk is és a jövő nemzedékeknek is ezt kell szem előtt tartanunk! Nem lehetnek kifogásaink! Nem lehetünk gyávák! Mi, magyarok mindig erősek, bátrak és öntudatosak voltunk. Óvjuk meg nemzetünket, kultúránkat, szabadságunkat, s ne csak ma – emlékezve 1956. október 23. dicsőséges napjára –, hanem életünk minden pillanatában!
Erre ugyanis folyamatosan, ma is szükség van!
Az 56-os hősök tetteit, szavait és gondolatait mécseseink, fáklyáink emlékezésünk által örökre, kitörölhetetlenül beleégetik a magyar történelembe. Ezáltal merítünk erőt ahhoz, hogy ha veszélyben a haza: a kimondhatót egyenesen, kertelés nélkül, késlekedés nélkül kimondjuk, a kimondhatatlant, az érezhetőt pedig szavak nélkül, egymás tekintetéből is olvasni tudjuk. Ezáltal merítünk erőt ahhoz, hogy a nemzet minden tagja lelkében érezhető és a mindannyiunkban megfogalmazott vágyaink közös akarattá, majd pedig közös cselekvéssé, közös tettekké érjenek. Ma ugyanúgy, mint 59 éve. Október 23 attól válik nemzeti ünnepünkké, ha a nemzet minden pillanatában és tettében azt szívében hordozza.
Rákosmente polgárai nemcsak szellemükkel, hanem tetteikkel is bizonyították,
hogy nem felejtik Magyarország és a magyar nemzet nagyságát. Szabadságát életük árán is védelmezték. Kérem, hajtsunk most közösen fejet Rákosmente ’56-os hősei tiszteletére, valamint a ma körünkben megjelent, szabadságunkért harcoló forradalmárok nagysága előtt!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
1956-ban a történelem színpadán ott állt Márai Sándor szavaival élve a „Népek Krisztusa, Magyarország”, amely egységes akarattal tört ki elnyomói alól, amely kivívta maga számára a tiszteletet és kiérdemelte az egész világ elismerését. Összekapaszkodott az ország, a fiatal egyetemista a vasgyári munkással,
a földműves paraszt a városi értelmiséggel. Egy egész ország fogott össze, és döntött arról, hogy véget vet az elnyomásnak, amely kiskorúságban tartotta nemzetünket. Az 1956-os nagy nemzedék az államalapítással felérő nagy tettet hajtott végre. A forradalom eredményeként létrejött a magyar polgári társadalom és a modern nemzetállam gondolata, amelyet az Andrássy úti pincékbe száműztek egy időre, de az eszmét, az igazságot nem lehetett elfojtani. A szellem kiszabadult a palackból, és már nem lehetett visszagyömöszölni oda soha többé. 1956. utakat nyitott a polgári berendezkedésű gazdasági és társadalmi fejlődésnek még a kommunizmus mindent elborító árnyékában is. Október 23-án egy világrend kapott soha be nem gyógyuló sebet. A Corvin köz vagy a Csillaghegy ifjai a kommunizmus testén ütöttek rést, amelyet már nem lehetett takargatni a világ elől.
1956-ban és az azt követő megtorlás időszakában a kommunista rend megmutatta igazi arcát és valódi természetét a világ előtt. Amit oly sokan követendő eszmének hittek tőlünk nyugatabbra, most a világ megláthatta, hogy az nem más, mint egy eltorzult arcú és lelkű szörnyeteg. Véget ért a mindent elárasztó hazugságok korszaka. Eljött az igazság napja. Véget ért az önámítás.
Ötvenhatos hőseink véget vetettek neki.  1956-ban kiderült, hogy valódi összefogásra van szükség. A magyarok érdekeit szem előtt tartó, cselekvőképes kormány, és összetartó nemzet, erre volt 56-ban és erre van ma is Magyarországnak szüksége.
1956. október 23-án a hosszú, csendes félelemben és béketűrésben töltött idő után ősi erővel szakadt fel az életösztön a magyar népből. Olyan erősen tört fel,
hogy a világ is beleremegett és népek sora nézte néma csodálattal a magyarok bátorságát. Egy kis ország nekitámadt a világ egyik legnagyobb hadseregének,
hogy megvédje a hazáját. A magyar forradalom egyik óráról a másikra tört ki.
Egyik óráról a másikra „hasadt meg az égbolt, mert egy nép azt mondta: elég volt.”– fogalmazta meg Márai Sándor. Az elnyomók sem számítottak erre.
Azt hitték, bármit meg lehet tenni az emberekkel, bármit meg lehet tenni egy nemzettel. A kommunisták azt hitték, hogy egy nemzet múltját végképp el lehet törölni. Azt hitték, hogy egy nemzet – kényszer hatására – feladja szabadságát, önrendelkezését, kultúráját, határait, történelmét és hitét.
Azt hitték, hogy egy homályos ideológia pótolhat szabadságot, közösséget és hagyományt. Tévedtek. Bennünket, magyarokat nem ilyen fából faragtak.
Hallottunk már sokféle győzedelmi éneket a nemzetünk fölött, voltunk Európa és a kereszténység védőbástyája és ráztunk már le idegen rabigát nem is egyszer: oszmánt, Habsburgot, szovjetet. Vertünk már le sast, félholdat és vörös csillagot is. A magyar nemzet ezer év alatt megtanulta, hogy a szabadságról, a hazáról nem elég csak beszélni.  A szabadságért, a hazáért harcolni kell a háborúban és tenni kell a békés hétköznapokban is.
Mi magyarok ezt megtanultuk és emiatt vagyunk itt ma Európa szívében az ezeréves Magyar Államban. És nagyképűség nélkül tegyük hozzá azt is,
ezért lehet itt a keresztény gyökerekkel rendelkező Európa is. Minden nemzedéknek megvan a maga keresztje és felelőssége. Az, hogy kiből lesz hős és ki marad gyáva, az dönti el, hogy ki veszi a vállára a keresztet és ki nem.
Az 56-os nemzedék nem kérte, de a puszta kezével is felvette a keresztet, amit a történelem neki szánt. Persze, a kereszttel együtt jár a szenvedés is.
Akik nem haltak meg a szovjet tankok ágyútüze és a golyózápor közepette,
azokat halálra ítélték, megölték, bebörtönözték, tönkretették vagy elüldözték.
Bár elbuktak, mégis hősök lettek. Olyanok, akik példaként állnak a rákövetkező nemzedékek előtt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mai kornak is megvan a maga kihívása. Persze sokan ezt még nem veszik,
vagy nem akarják észrevenni. Úgy gondolják, hogy ha homokba dugják a fejüket, attól majd megoldódnak a problémák. De ez nem így van. Nekünk is döntenünk kell! Vagy felvesszük a keresztet, vagy semmit sem teszünk, de annak súlyos következményei lesznek: nemzetünk jövője, nemzetünk megmaradása a tét.
Ha nem cselekszünk, unokáink joggal mondják majd ránk: gyávák voltatok.
A magyarok ösztönei mindig jól működtek. Talán azért is, mert az elmúlt ötszáz évünk nem szólt másról, mint a szabadságért való küzdelemről. Ezért küzdött Bethlen Gábor és Rákóczi. Ezért emelte a magasba a zászlót Kossuth és Széchenyi, és ezért mentek a pesti srácok puszta kézzel az akkori világ egyik legnagyobb hadserege ellen. Számunkra a szabadság nem magától értetődő, nem a szüleinktől kapott örökség. A szabadságért minden nemzedéknek újra és újra meg kellett küzdenie. Emberöltőről emberöltőre az országot meg kellett védeni. Európa szerencsésebb részén ezt gyakran nem értik. Nem értik, mert nekik több száz éve eleve adott a szabadság, nem értik, mert emberöltők óta nem kellett küzdeniük érte.
Eddig. Ez a szerencsés időszak most véget ért. Az európai nemzeteket, az európai létformát, a biztonságot, a kultúrát, a hitet ma olyan veszély fenyegeti,
ami veszedelmesebb minden eddigi erőnél, amivel Európa valaha találkozott.
A világtörténelem eddigi legintenzívebb népvándorlása és Európa szervezett megszállása zajlik. Milliók menetelnek Európa felé keletről és délről. Ma már azt is tudjuk, hogy a valódi üldözöttek mellett megélhetési bevándorlók, bűnözők, katonák, terroristák is vannak. Sokakat az európai élet és a pénz vonz, másokat a hódítás, a gyűlölet és a pusztítani akarás. A történelem során idegenek soha ilyen könnyen nem jutottak be Európába. Európa mai vezetői sajnos arról is lemondtak, hogy megállítsák és megkérdezzék őket, vajon kik ők, honnan és miért jöttek? Mi magyarok 1956 óta tudjuk, nemcsak az idegen megszállók és a gyilkosok okozhatják egy nemzet vesztét, hanem a tehetetlen és az alkalmatlan vezetők is, akik saját gyengeségük miatt képesek voltak eladni a saját nemzetük szabadságát. Európa ma is tele van alkalmatlan, tehetetlen vezetőkkel, akik elfelejtették megkérdezni az európai embereket arról, akarják-e, hogy Európa, az országok lakossága, kultúrája, rendje, hite mindörökre megváltozzon. Így volt ez 1956-ban Magyarországon is. Az elnyomók azt hitték,
önhatalmúlag meg lehet tenni bármit az emberekkel és a nemzetekkel,
akár azt is, hogy majd kivárják csendben a saját végüket, feladják szabadságukat, önrendelkezésüket, kultúrájukat, határaikat, történelmüket és hitüket. A magyarok válasza ma is az, ami 1956-ban: Elég volt. Magyarország meg fogja védeni magát, a határait és a szabadságát.  „Magyarország van, volt és lesz.”- mondta gróf Széchenyi István. Nos, ma Európának is változtatni és haladéktalanul cselekednie kell: meg kell védenie a határait és a polgárait. Európa volt, van, de csak ebben az esetben mondhatjuk el róla, hogy ’lesz’ is.

TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM!
1956 őszének eseményei nehezen feledhetők azok számára, akiket megkínoztak, akikben soha el nem múló sebeket ejtettek, akik hozzátartozóikat veszítették el, de azoknak is, akiknek szabadságát, fiatalságát, fél vagy egész életét tette tönkre egy ma már, reméljük, végleg elmúlt diktatórikus, igazságtalan rendszer. Elengedhetetlenül fontos, hogy megemlékezéseink által gyermekeink ismerjék történelmünk dicső eseményeit, személyiségeit,
akik a haza, a haladás érdekében kiemelkedőt tettek. Tisztelettel, megbecsüléssel emlékezzenek azokra, akik a magyarság jövőjéért életüket áldozták, szenvedéseken estek át.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Október 23-a a magyar nép szívének és lelkének darabja. Mindannyiunké. Büszkék vagyunk arra, hogy ki mertünk állni önmagunkért, hittünk a nemzet erejében és mertünk harcolni céljainkért. Ugyanakkor gyász és fájdalom van bennünk a külvilág akkori értetlensége és a megtorlás áldozatai miatt. 1956 a diktatúrák és az elnyomás elleni szabadságharc örök szimbóluma nemzetünk és a világ történetében egyaránt. Ezt a szabadságharcot nem csak a megszálló katonák és tankok ellen, hanem a magyar nemzet lelki szabadságáért is vívták „apáink”. A „pesti srácok” és lányok egy olyan szabad társadalomért küzdöttek,
amelyet a bizalom és az összefogás tart össze. Napjainkban mi – ’56 örökösei is – egy ilyen, minden nehézséget átvészelő társadalom létrehozásán dolgozunk”.
1956-ban még csak elérhetetlen vágyálom volt, amely mára már természetes:
magunk döntünk az ország sorsáról, magunk választunk szövetségest, és magunk döntjük el, miért vagyunk hajlandók áldozatot vállalni. Október 23 a Szabadság Napja, amelyért nemzedékeken keresztül komoly áldozatokat hoztunk. Ma már képesek vagyunk megélni ezt a szabadságot, és élni is tudunk ezzel a szabadsággal. Mi egy autonóm, független, szabad nemzet vagyunk.
1956 hősei, a pesti srácok, az ifjak és idősek felismerték az összefogás és a magyar szív, a magyar lélek erejét. Nem kérdeztek, nem kérkedtek, nem akartak mást, csak egy független, szabad magyar hazát.
Tisztelt Ünneplő Egybegyűltek!
Mi, magyarok, őrizzük meg örökre szívünkben, lelkünkben 1956 fényét, igazságát, világosságát, és azzal mutassuk az utat embertársainknak!
Szemünkben lobogjon a tűz, szívünkben lüktessen a nemzetszeretet, összeszorított markunkból pedig ne hulljon ki soha a tetterő! Az 56-os hősök tetteit, szavait és gondolatait mécseseink, fáklyáink emlékezésünk által
örökre égessék bele a magyar történelembe! Ma este, ha hazatérünk, gyújtsunk mindannyian otthonunkban gyertyát, és az emlékezés külső és belső fényeinél gondoljunk Márai Sándor következő gondolataira: "Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhet veled? Végül is tehetetlenek az
igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek. Vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak. Elvehetik az életed, de nem vehetik el igazságod." –
Biztos vagyok benne, hogy itt, szűkebb környezetünkben is mindenki komolyan veszi ezeket a szavakat. „Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhet veled? Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben.” Európa, Magyarország, így Rákosmente is attól erős, és attól áll stabil lábakon, hogy az igazságért, vagyis a jövő építéséért, a jó ügyért, környezetünk fejlődéséért, egymás segítéséért
nap, mint nap közösen, egységben dolgoznak az itt tevékenykedők: közéleti személyiségek és civilek, egyházak, pedagógusok, egészségügyi és szociális dolgozók, műszaki szakemberek, környezetvédők, a kultúrát, a művészetet szolgálók, a közbiztonságunkat védők, fiatalok, idősek – ki-ki a maga területén, ki-ki a maga tudását, tapasztalatát közkinccsé téve. Az egyéni teljesítmények összeadódnak, megsokszorozódnak, mindenki a másik által még jobb teljesítmény nyújtására válik képessé. S ha mindenki – ha csak egy kicsivel is – de minden nappal jobban végzi a munkáját, az együttes végeredmény a közösségek megerősödéséhez vezet. A közösségek megerősödése pedig
 az ország teljesítőképességének növekedését eredményezi. Így járul hozzá minden egyes ember minden cselekedetével Magyarország fejlődéséhez,
Magyarország erősödéséhez. Sajnos mindig voltak és lesznek itthon és a világban, akik önös céljaik érdekében megpróbálnak árnyékot vetni sok ember munkájára, mindennapos áldozatvállalására. Szavaikat azonban mindaddig elfújja a szél, amíg ’56 hőseihez méltóan mi mindannyian egységben, szeretetben építjük közös jövőnket, közös igazságunkat! Ne feledjük: ’56 hősei értünk adták életüket, hogy szabadok legyünk: szívünkben és elménkben őrizzük emléküket. Legyünk méltóak áldozatvállalásukhoz! Közös múltunk és közös jövőnk tartson egyben minket, Rákosmentét és az országot! Ezt kívánom magunknak, ezt kívánom Magyarországnak, ezt kívánom unokáinknak!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!