Az igazgató-képviselő számvetése az Újlak iskola tanévzáróján

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Sarkadi Nagy Adrien igazgató-önkormányzati képviselő a tanévzárón értékeli az elmúlt esztendő oktatási, gazdálkodási  és fejlesztési teljesítményét

Színes programokban, változatos rendezvényekben és színvonalas versenyekben gazdag tanévet zárt idén az Újlak Utcai Általános Iskola, kerületünk legnagyobb tanintézménye június 24-én. Sarkadi Nagy Adrien kettős minőségében értékelte lapunknak az elmúlt időszakot: iskolaigazgatóként és önkormányzati képviselőként. 
Mint mondta, nem elhanyagolható szempont, hogy milyen környezetben és technikai feltételek között telnek az iskola mindennapjai. A végéhez ért tanévben is megújult termekkel fogadták az első és ötödik évfolyam tanulóit. Kicsit lassan, Luca székéhez hasonlóan, de végül is elkészült az alsósok humán szaktanterme. Most két nagy kihívás előtt állnak. Az alsós udvar felújítása egyre sürgetőbbé vált. A már-már legendássá vált MOMO előadás közreműködőinek segítségével nagy lépést tettek a megvalósulás felé. Másik nagy problémájuk a leginkább reggel kialakuló közlekedési káosz az iskola előtt. Ennek megoldására az önkormányzat dolgozóival együtt foglalkoznak. A rend és a biztonság erősítése ezt a céljukat egyértelműen alátámasztja.
Az igazgató emlékeztetett, sok kiemelkedő rendezvény helyszíne volt az iskola. 2014. szeptemberében a már megszokott, vidám hangulatban és nagy füsttel rendezték meg a gulyásfőző versenyüket. Októberben pedig az immár hetedik alkalommal megrendezett Sulibörzén 48 középiskola mutatkozott be a kerület, sőt a környező települések pályaválasztás előtt álló tanulóinak. A hagyományosan jó hangulatú Márton-nap összehozza a kerületben élő németajkú lakosság apraját-nagyját, melyet első alkalommal rendeztek a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A jótékonysági célú Farsangi bál ebben a tanévben is sok látogatót és ezzel komoly anyagi segítséget is hozott az iskolába. A befolyt támogatás 870 ezer forint, ebből meg tudták újítani a színházterem elöregedett és igen megviselt székeit.
Sarkadi Nagy Adrien a szakmai munka eredményességéről is örömmel beszélt. A tények: a továbbtanuló nyolcadikosaink 45 %-a gimnáziumban 53 %-a szakközépiskolában folytatja tanulmányait. Angol nyelvből e tanévben B2 felnőtt középfokú nyelvvizsga 12, csak szóbeli 7. A német nemzetiségi tagozat tanulói Junior és DSD A2 és B1 szintnek feleltek meg. E tanévben a kerületben élő első osztályba jelentkező tanulók közül 144-en kerültek be a megfelelő osztályba. Jelenleg mind az 5 első osztály maximális létszámmal feltöltött.
A sport területén sem maradtak kimagasló eredmény híján. Az iskola rendezte az alsós váltóverseny kerületi és fővárosi fordulóját. Az országos döntőt pedig az Újlak alsósai nyerték.
Az igazgató kiemelte, az iskolaudvar megújításához szeretnének hozzájárulni. Több, mint 240 tanulójuk sok-sok felnőtt segítővel adta elő MOMO történetét a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Az előadást megtekintők 1 millió 330 ezer forinttal már segítik álmuk majdani megvalósulását. A tanév során – hagyományos programjaikon kívül – részt vettek több kerületi rendezvényen, ünnepségen, valamint német nemzetiségi programokon. Az iskola tornacsarnoka helyet adott több kerületi rendezvénynek.
A direktor utalt rá, az iskolai sportélet változatos és sokszínű. A mozogni vágyó gyerekek szinte minden délután sportköri foglalkozásokon, edzéseken vehetnek részt. A versenyeken pedig megmutathatják, mit tanultak, mennyit ügyesedtek. A labdajátékok közül a foci, a kézilabda és a tenisz a legnépszerűbb.
Sarkadi Nagy Adrien az eredmények mellett a nehézségekről is szólt.  Mint mondta, bár lassan, de rendeződni látszik az iskola támogatási rendszere. Ám addig is segítségükre van a szülők anyagi áldozatvállalása és a pedagógus kollégák hivatástudata. Ezeknek köszönhetően az oktatás minősége nem szenvedett csorbát.
Sajnálattal állapították meg, hogy a gyerekek között most sem volt hiány több durva magatartási problémából. Bár többen kerültek a közelébe, de ebben az évben nem került sor fegyelmi tárgyalásra, illetve iskolából történő kizárásra.
Látványosan emelkedet azonban a hiányzások és a késések száma.
Az igazgató nem fukarkodott a köszönetekkel. Megköszönte a befektetett munkát mindazoknak, akik az iskola hírnevét erősítették, illetve részt vállaltak a programok lebonyolításában, segítették fejlődésüket és működésüket. Mint mondta, azon munkálkodnak, hogy a rájuk bízott gyerekekből a bennük rejlő értékeket minél nagyobb sikerrel és eredménnyel hozzák felszínre. A tantestület szeretné megőrizni a rá annyira jellemző nyitottságot, a családias és őszinte légkört. Valamennyien arra törekednek, hogy az itt tanuló gyerekek egyszerűen csak jól érezhessék magukat, valamint munkájukra, életükre igényes, felnőttként jól boldoguló, kiegyensúlyozott személyiségeket neveljenek. Az igazgató megköszönte a szülők, nagyszülők áldozatos munkáját, hogy a különböző programok lebonyolításában sok segítséget nyújtottak, hogy támogatták iskolát. Az iskola nevében külön köszönetet mondott a kerület önkormányzati képviselőinknek: Koszorúsné Tóth Katalinnak és Petrőczy Dánielnek, hogy erkölcsileg és anyagilag is segítették az iskola működését.
Nem maradhatott ki a sorból a vezetésében megújult Német Kisebbségi Önkormányzat sem. Segítségük hozzájárul a nemzetiségi tagozat színvonalas működéséhez. Köszönet járt az Újlak és a Kasper Alapítványok iskolát segítő tevékenységéért.
Végül, de nem utolsó sorban Sarkadi Nagy Adrien az iskola oktatást segítő és a technikai dolgozóinak köszönte meg a pontos, precíz, szorgalmas munkát, mellyel részesei sikereinknek és gondjainknak egyaránt.

\"\"
A véget ért tanévben legjobban tanuló felsős osztály képviselői magasba emelik a vándorkupát

\"\"

A Bergendy együttes Iskolatáska című dalának színpadi adaptációját  tekinti meg a közönség. Az iskolatáska súlyát természetesen az könnyíti meg, hogy Peti rátalált egy kislányra a suliban.

\"\"

Csoportos táncprodukció az évzáró végén, nagy sikerrel