Katolikus Farsang Rákosmentén – ötödször

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Nyitótánc

\"\"

Tampu-Ababei József atya és Dunai Mónika országgyűlési képviselő köszöntője

\"\"

Vidám jelmezverseny

\"\"

A fődíj átadása

Ötödik alkalommal rendezték meg Rákosmentén a Katolikus Farsangot, melynek helyszíne a hagyományoknak megfelelően idén is a Gregor József Általános Iskola volt. Ebben az évben a Rákosligeti Plébánia épülő közösségi házának befejező munkálataira fordítják a szervezők a jegyek árából befolyt összeget. A rendezvényen részt vettek – a közel háromszáz fős vendégsereg mellett – az est védnökei és díszvendégei: Dunai Mónika országgyűlési képviselő, Riz Levente polgármester, Rózsahegyi Péter rákosligeti önkormányzati képviselő, valamint Tampu-Ababei József, Rákosliget római katolikus plébánosa, az est házigazdája.
Az este kezdéseként egy családi produkciót, a JuVerKa névre keresztelt formációt nézhették és hallgathatták a vendégek. A fellépők híres mesefilmek nem kevésbé népszerű dalaiból adtak elő egy csokorra valót. Ezután következhetett a farsangot kiemelő esemény, a jelmezverseny. A gyermekek és felnőttek egyenként mutatták meg jelmezüket a zsűrinek, a legjobbakat a bírák jutalomban részesítették.
A vacsora tálalása előtt a köszöntőket hallgathattuk meg. Tampu-Ababei József atya hangsúlyozta, a keresztény ember életében minden pillanatnak helye van, így az egyházi év farsangi időszakában fontos, hogy kikapcsolódjunk és szórakozzunk, hogy a későbbiekben felkészülten tudjunk elcsendesedni a Nagyböjtben. Dunai Mónika országgyűlési képviselő, a bál fővédnöke Babits Mihály versével köszöntötte a vendégeket és arra hívta fel a figyelmet, hogy a Rákosligeti Katolikus Egyházközség idén fennállásának századik évfordulóját ünnepli. Ajándékot is átnyújtott a plébánosnak: egy albumot, melybe az idei évben született fényképek, gondolatok kaphatnak helyet.
A bál nyitó keringője után szórakoztató produkciókat tekinthettünk meg. A közönség ezalatt a glutén- és tejmentes ételeket is tartalmazó vacsorát fogyaszthatta. A bál további részében gazdára talált a rengeteg tombolanyeremény. A fődíjat Riz Levente, Rákosmente polgármestere adta át a szerencsés nyertesnek. A hajnalig tartó táncos-zenés hangulatról az RLB zenekar gondoskodott.

\"\"

Az RLB zekear muzsikált hajnalig

A szervezők köszönetet mondanak Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának anyagi hozzájárulásáért, a Rauch Hungária Kft-nek, valamint a Kreatív Wargas Kft-nek a frissítők terén nyújtott támogatásáért. Külön köszönet illet mindenkit, akik a tombolanyeremények felajánlásával, illetve a vacsora még finomabbá tételével varázsolták színessé az idei farsangot is.

Dávid Bence

Fotó: Lelkes Fotó Kft.