Megállapodás a vakok egyesületével

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Riz Levente polgármester és Fodor Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete elnöke ünnepélyesen kicseréli az aláírt dokumentumokat

Az elért eredmények fenntartása, a további együttműködés megalapozása érdekében Riz Levente polgármester és Fodor Ágnes elnök ma aláírta a 2015. december 31-ig szóló együttműködési megállapodást a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) és Rákosmente Önkormányzata között. A megállapodás keretében az önkormányzat idén egymillió forinttal támogatja A közösség lámpásai program folytatását.   
Az EU támogatásával eddig megvalósult projekt 2014. március 31-én sikeresen lezárult. A VGyKE beszámolójában leírja, hogy közös nyelv és nyílt kommunikáció jött létre a látássérült emberek helyi közössége, illetve Rákosmente Önkormányzata és intézményei képviselői között. Ma már Rákosmentén a látássérültek rendelkezésére állnak a kiképzett közösségi mentorok (2 fő), akik helyben olyan integrált közösséget hoztak létre, amely megváltoztatja a fogyatékos emberek és a többségi társadalom viszonyát.
Rákosmente közösségi mentorai eddigi munkájuk során 51 kerületi látássérült emberrel vették fel a kapcsolatot. Többek között tájékoztatást nyújtottak számunkra különböző ellátásokról, kedvezményekről, segédeszközökről, közlekedési változásokról, valamint igyekeztek felmérni igényeiket. 2013. október óta minden hónapban klubdélutánt tartanak a Családsegítő Központ épületében, melyre külső előadókat is meghívnak. Aktívan részt vesznek a kerület rendezvényein (Autómentes Nap, Fehér Bot Napja, Adventi Vásár, Farsang, Majális stb.), hogy minél többen megismerhessék munkájukat. Mentorai más kerületek, települések mentoraival és az önkormányzat esélyegyenlőségi munkatársával együttműködve eddig kilenc kerületi óvodában tartottak érzékenyítő foglalkozásokat, melyeken több száz gyermek vett részt. A kötetlen hangulatú foglalkozások keretében az óvodások megismerkedhetnek a látássérült emberek mindennapjaival, problémáival, és nem utolsó sorban Dömperrel, a vakvezető kutyával.