Ma megnyílt a kápolna a Bajcsy Kórházban

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

Erdő Péter megáldja a Bajcsy Zsilinszky Kórház kápolnáját. Bal kisképünkön dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és dr. Fenke Ferenc képviselő-főorvos. Másik kisképünkön Fenke doktor Erdő Péter bíboros, prímás és dr. Bodnár Attila főigazgató társaságában.

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek ma délelőtt megáldotta a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban létesített kápolnát. Az avatóünnepségen jelen volt és a kápolnalétesítést méltatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke. Rákosmente Önkormányzatát dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselő, frakcióvezető, a Bajcsy Kórház főorvosa képviselte.
Dr. Bodnár Attila, az intézmény főigazgatója beszédében köszönetet mondott a fejlesztésért az egyháznak, illetve Semjén Zsoltnak, aki minden vonatkozásban hathatósan támogatta a kápolna megvalósulását. A főigazgató érdeklődésünkre elmondta, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, valamint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye között létrejött szerződés szerint a kórházkápolnát az intézet „A" épületének 5. emeletén, egy 22 négyzetméter alapterületű helyiségből  alakították. A kialakítás teljes költségét a római katolikus egyház finanszírozta. A helyiség teljes egészében a kórház, mint egészségügyi szolgáltató intézet használatában működik. Területén – a katolikus, református és evangélikus egyház hitéleti tevékenysége mellett – a különböző felekezetek számára a szabad vallásgyakorlás jogát is biztosítják. A főegyházmegyének a kápolnában végzendő hitéleti tevékenysége közhasznú, az egyház általa a közfeladat ellátásába besegít, ezzel támogatást nyújt az intézet betegei és alkalmazottai részére.

A kápolnát Temesvári Lászlóné építész tervezte, az Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázoló oltárkép Angyal Júlia festőművész alkotása, a kápolna kőmunkái Gecse István kőfaragómester nevéhez kötődnek. A kórház részéről Horváth Gabriella építész, Búzás István építésvezető vett részt a munkálatokban.
– Az államnak fontos feladata, hogy az emberek életminőségét javítsa. A kórházi kápolna esetében ez azt jelenti, hogy ne csak az ember testét gyógyítsák orvosi beavatkozásokkal, gyógyszerekkel, hanem szellemileg, lelkileg is meglegyen a kibontakozás lehetősége – hangsúlyozta egyebek mellett beszédében Semjén Zsolt.
– Ez a kápolna minden betérő számára kinyit egy ablakot a végtelen felé, megkönnyítve a gyógyuláshoz vagy az örök élethez vezető út megtételét, legyen az beteg, orvos, nővér, más kórházi dolgozó vagy éppen hozzátartozó – hangsúlyozta köszöntőjében Erdő Péter, majd ünnepélyesen megáldotta a Bajcsy Zsilinszky Kórház kápolnáját.
– Egy ilyen kápolna tudja-e tovább növelni akár a legjobban felkészült orvosok munkájának hatékonyságát, mint például dr. Fenke Ferencét Rákosmentén, illetve a Bajcsy Kórházban? – kérdeztük dr. Bodnár Attila főigazgatót.
– Feltétlenül. Nagyon fontos, hogy a beteg a szakszerű orvosi segítség mellett a lelki támogatást is megkapja. Orvosként nap mint nap tapasztaltam, hogy azok a hittel bíró betegek, akik meg akartak gyógyulni, sokkal jobb eséllyel, gyorsabban jönnek rendbe, mint a nem hívők. Ezért is tartottam fontosnak a kórházi kápolna kiépítését.
– Fenke doktor nemcsak főorvos, hanem önkormányzati képviselő is a XVII. kerületi önkormányzatnál. Képviselői munkáját tudja-e segíteni ez a kápolna?
– Mindenképpen. A hitgyakorlás lehetősége fontos gesztus a területi betegeink számára. Olyan üzenet, amely jól kiegészíti a kórház magas szakmai színvonalú gyógyító munkájáról szóló híreket. Ez egy közbizalommal felruházott orvos számára is rendkívül hasznos lehet a napi képviselői munkában.
– Gyógyulni és gyógyítani sem szabad hit nélkül – mondta Fenke Ferenc. – Gyakorta a kiváló szakmai munka sem elég ahhoz, hogy a páciens testi, lelki épségét visszanyerje. Továbbá az orvosnak sem árt, ha hittel vagy rendszeres templomba járóként végzi gyógyító munkáját. Bizonyos, hogy a kápolna léte inkább megnyitja a zárkózottabb betegeket, hozzásegítve az orvost a legalaposabb diagnózis felállítására, s az ezzel adekvát kezelési mód kialakítására. Örülök annak, hogy a pácienseim mind nagyobb számban képviselőként is ismernek, s ez a minőség még szorosabbá teheti kapcsolatunkat.