Mától: nyílt napok a Kőrösiben

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium épülete

Ismételten felhívjuk a gimnáziumunk iránt érdeklődők figyelmét, hogy 2013. november 18. és 21. között többféle módon is igyekszünk iskolánkat bemutatni.
2013. november 18-án, 18 órától egy SZÜLŐI TÁJÉKOZTATÓ keretében adunk részletes tájékoztatást az indítani kívánt osztályainkról, a felvételi rendszerünkről és általában a gimnáziumunk életéről. Mint rendezvényünk neve is jelzi, erre elsősorban az iskolánk iránt érdeklődő diákok szüleit várjuk.
2013. november 19-20-21-én pedig reggel 8 órától kb. 11 óráig főleg a végzős általános iskolai diákokat hívjuk szeretettel.
Az érdeklődők ezeken a napokon – egy rövid regisztrációt követően – először szintén kapnak egy általános tájékoztatást induló képzéseinkről, illetve kőrösis tanulók beszélnek a diákprogramokról. Ezt követően két tanítási óra időtartamban már az adott képzési területre jellemző foglalkozásokon, bemutató órákon vehetnek részt vendégeink.
19-én a nyelvi tagozatunk iránt érdeklődőket, 20-án a humán képzési területtel megismerkedni kívánókat várjuk, 21-én pedig a természettudományokat kedvelőket invitáljuk hozzánk. Az általános kerettantervű osztályunkról mindhárom napon adunk tájékoztatást.


dr. Hicz János
igazgató
Budapest XVII. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium