Az Ultrabalaton 2013 mezőnye egész éjjel futott

  \"\"\"\"\"\" \"\"\"\"

\"\"

Riz Olivér, Riz Ádám, Riz Levente és Martonosi László az indulás előtt

Amikor e sorok megjelennek, szombaton este fél kilenc felé, Riz Levente polgármester javában készülődik arra, hogy az Ultrabalaton idei tókerüléses váltófutó-verseny résztvevőjeként 23 óra tájban nekivágjon a számára kirótt második: Alsóbélatelep-Fonyódliget-Balatonboglár szakasznak. Az imént Keszthelyről jelentkezett szerkesztőségünkbe, ahol váltótársa, Martonosi László érkezésére várt, hogy bíztatni tudja őt az aktuális táv utolsó kilométerén, ami tíz-tizenöt kilométer lefutása után óriási lélektani segítséget jelent.
Ismeretes, az Ultrabalaton futó- és kerékpáros tókerülési verseny 2013-ban már hét éves hagyománnyal rendelkezik. A 212 kilométeres távon Rákosmentét tavaly képviselte először a Riz-brothers – Ádám, illetve Levente – és barátaiból álló együttes. „RLB” gárda ez is, csak tagjai más "hangszeren muzsikálnak", mint a rock együttesben. Tavaly, tikkasztó hőségben, július hetedikén 20 óra 59 perc 18 másodperc alatt végeztek a távval. Akkor kétszáznál is több, idén háromszáz váltó lódult neki az útnak jelezve, mind népszerűbb a tókerüléses váltófutó-verseny.
Aligáról indulva ma reggel nyolckor vágott neki az első futójuk a távnak. Az idei célkitűzések vérmesebbek: a hattagú társaság 20 óra alatt igyekszik végezni, s amint a friss keszthelyi információból tudni lehet, a csapat jelenleg egy órával jobban áll a merészen tervezett célbaérési időpontnál.
\"\"
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Riz Levente az első szakasz lefutása után (lélek)melegítőben relaxál
 
 
 
 
 
 
Most persze hűvösebb van, mint a tavaly volt. Riz Levente első mai futása alkalmával azonban talán túlságosan is hűsítőre sikeredett az időjárás a Balatonfüred-Tihany-Aszófő-Pécsely 11,1 kilométeres útvonalon, bár a brutális emlekedőkkel ezáltal jobban lehetett boldogulni.
A jelenlegi csapatban három Riz fiú is helyet kapott. Ádám és Levente mellett a polgármester unokaöccse, Riz Olivér is rajthoz állt, ám ő 15 kilométer lefutása után nem folytatta a versenyt. A negyedik tag, Martonosi László, Rákosligetről csatlakozott hozzájuk, továbbá egy fogorvos és két bonyhádi futó – egy úr és egy hölgy – egészítette ki a csapatot. Ezért lett a nevük Rákosmente-Bonyhád Tengely.
A hölgyek egyébként nagyon érzik ezt a versenyt. Tavaly dr. Lubics Szilvia volt az egyéni győztes, aki egymaga, váltótárs nélkül 22 óra 10 perc 58 másodperc alatt futotta le a 212 kilométeres távot. Szerkesztőségünk értesülése szerint a Rákosmente-Bonyhád Tengely bonyhádi kettőse nagyon edzett futó, teljesítményük sokat lendíthet a hatosfogat eredményességén. A gárda futóspílerei közé tartozik még Riz Ádám, a gyakorlott maratonista.
Persze, elképzelhető, hogy Riz Levente az éjjel 11 óra körül kezdődő második szakaszon szintén beleerősít az Alsóbélatelep-Fonyódliget-Balatonboglár szakasz 13 kilométeres útvonalán.
 
\"\"
 
Váltópont 105,5 kilométernél
 
Az utolsó, harmadik szakasznak a tervek szerint vasárnap hajnalban, várhatóan 4 és 5 óra között vág neki Riz Levente. A Balatonvilágostól Balatonaligáig tartó útvonal 4,4 kilométeres hossza szinte levezetésnek számít az előzőekhez képest.
Mit csinálnak addig a többiek, amíg a váltófutás soros versenyzője az aktuális távot futja? – Logisztikáznak – jellemezte elfoglaltságukat szakszerűen a városvezető. Készülnek a következő induló helyszínre szállítására, az érkező megfelelő, fentebb már ismertetett módszerrel való fogadására. Viszik a kocsikat az újabb indulási-érkezési helyszínekre.
Egy a lényeg: nem alszanak!

Riz Levente elmondta, a váltófutás látszólag individuális sport. Az embernek ki kell hozni magából a legtöbbet. A jó időeredménnyel azonban a csapat végső teljesítményéhez járul hozzá. – Segítünk, szurkolunk egymásnak, hogy gyorsabbak legyünk. Nagyszerű dolog csapatban küzdeni, érezni az összetartozás, az egymásrautaltság élményét – húzta alá a városvezető.

—————————————–

\"\"A csapat ma, vasárnap hajnalban 4 óra 33 perckor célba ért. A 212 kilométert 20 óra 27 perc 45 másodperc alatt teljesítette a társaság, több mint 32 perccel megjavítva tavalyi eredményüket.

 

 

 

Szuvenírrel a nyakban térhet nyugovóra a társaság