A Magyar Asztalról karácsonyoztak ma a vásárlók a régi piacon

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

A törzsvásárlók közül Virág Mihály képviselő sem maradt ki. Ma reggel vette meg a karácsonyi halat.

– Ottó! Gyere, van disznósajt is! – hívta párját egy bottal járó hölgy a régi piac bejáratánál rendezett alkalmi kóstolón.
Aranyvasárnap alkalmából karácsonyi meglepetéssel szolgáltak ma délelőtt a régi piac kereskedői a vásárlóknak. Megterítették a Magyar Asztalt, s az arra járók kedvükre ehettek a kizárólag hazai termelőtől származó ételekből és italokból. Nemzeti színű papírzászlócskák jelezték, igazi jó falatokra számíthatnak azok, akik a karácsonyi bevásárlás hajrájában kilátogattak a régi piacra. A hangulat családias, egyben ünnepi volt. Látszott, az emberek szívesen járnak a régi piacra vásárolni, sok kereskedővel igazi emberi kapcsolatot is ápolnak. A bizalom, a másik ember tisztelete nemcsak a kereskedelem, de az általános kultúra része is egyben.
A kereskedők ezzel a délelőtti akcióval szavak nélkül mondtak köszönetet a fenntartó önkormányzatnak, hogy a lakosság pártjára állt, és engedélyezte a régi piac ünnepek előtti nyitva tartását.
Ottónak egyébként nem kellett kétszer mondani, hogy egyen néhány falatot kedvenc disznósajtjából!