A Rákos-patak menti települések példaértékű összefogása a kerékpárút teljes kiépítés érdekében

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

Riz Levente beszél a sajtótájékoztatón. Mellette dr. György István főpolgármester-helyettes (öltönyben) és dr. Papcsák Ferenc, Zugló polgármestere.
 
Példaértékű környezetvédelmi, turisztikai, s alapvetően családbarát fejlesztés alapjait tették le ma délelőtt Rákosmentén. Zugló és Rákosmente kezdeményezésére négy agglomerációs település – Szada, Gödöllő, Isaszeg, Pécel –, négy fővárosi kerület – Rákosmente, Kőbánya, Zugló, Angyalföld – vezetői, kormányzati szakértők, illetve a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. és szakmai szervezetek képviselői vettek részt az Együttműködés a Rákos-patak menti kerékpárút megvalósításáért elnevezésű fórumon.
 
A közel 44 kilométer hosszú Rákos-patak a Duna magyarországi szakaszának egyik leghosszabb bal parti mellékvize, mely a Gödöllői-dombságból ered, és a Dunába torkollik. Vonzáskörzetében közel 1 millió ember él. A patak alkalmas arra, hogy turisztikai- és hivatásforgalmi kerékpárút épüljön a partján.
A tanácskozást követően dr. György István főpolgármester-helyettes, dr. Papcsák Ferenc Zugló és Riz Levente Rákosmente polgármestere sajtótájékoztatón ismertette a fórumon elhangzottak lényegét. 
Mint Riz Levente elmondta, valamennyi jelen lévő település képviselője egyetértett az összefogás szükségességében, a Rákos-patak menti kerékpárút teljes vonalban történő kiépítésében. Ehhez uniós forrást terveznek igénybe venni a települések az EU 2013-2020 közötti pénzügyi ciklusában. Megállapodtak abban, hogy egy közös nyilatkozattal a kormányzat számára is nyilvánvalóvá teszik a fejlesztésben való együttműködési szándékot.
Papcsák Ferenc kiemelte, megfelelő előkészítés után elérhető, hogy a kormányzat kiemelt projektként delegálja a Rákos-patak mentének fejlesztését az uniós pályázatok közé.
Az előkészítő munkálatok 2014 végéig befejeződhetnek, s ha sikeres lesz a pályázat, Riz Levente személyes becslése szerint, 2016-ra megvalósulhat a fejlesztés.
György István köszönetet mondott Rákosmentének és Zuglónak a mai találkozó megszervezéséért, e nagyszerű folyamat elindításáért. Egyben utalt rá, a Főváros, illetve a Budapesti Közlekedési Központ is fontosnak tartja a megvalósítást.
A mai tanácskozás helyszíne azért esett Rákosmentére, mert itt már megvalósult egy 3,6 kilométer hosszú kerékpárút-fejlesztés a Rákos-patak mentén. Továbbá tavaly fejeződött be egy másik, a Pesti út mentén megvalósított kerékpárút-építési projekt, így mintegy 11 kilométernyi egybefüggő kerékpárút található már a XVII. kerületben. 
A találkozón jelen volt Dunai Mónika önkormányzati képviselő is, aki személy szerint is szívügyének tekinti a kerékpározást, feltételeinek bővítését. Maga is rendszeresen biciklizik a Rákos-patak menti, illetve a Kucorgónál véget érő, illetve onnan induló szakaszon.