„A gyerekek mutatták, hova lépjek a győzelemhez!”

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

A 7-8 éves versenyzők a köszöntőket hallgatják
 
\"\"

 

Ritka pillanat: a polgármester tanácstalan, és segítségért folyamodik. – Jó lesz ez a lépés, vagy mást javasolsz? – fordult hétéves szekundánsaihoz Riz Levente.   

 

A IX. Babos László Sakk Emlékverseny 2012/13 évi Budapesti Gyermek Grand Prix sorozat 2. versenyét rendezték meg tegnap, október 6-án a Podmaniczky János általános Iskolában (volt Laborcz – a szerk.) A közel száz résztvevő gyermek csodálatos látványt nyújtott, teljesen benépesítették az iskola tornatermét. Révész Máriusz országgyűlési képviselő, kőbányai önkormányzati képviselő, a Budapesti Sakkszövetség elnöke elragadtatással beszélt a XVII. kerületben zajló sakkéletről, különösen a Sárkány DSE által kifejtett minőségi utánpótlás-nevelő munkáról. Ezért is rendezték itt, Rákosmentén ezt a versenyt. Méltatta Riz Levente polgármester támogatását, amelyet nagyon fontosnak ítélt a honi sakkéletben. A riportból kiderül, a sakk milyen ragyogó eszköz az elme pallérozásához, illetve ahhoz, hogy a gyerekek szakadjanak el a tévétől, helyette inkább sportoljanak, akinek kedve van hozzá: sakkozzon.
 
Nézzék meg a Tizenhetedik Online videó-tudósítását!