Épül végre a buszsáv, két új zebra a Pesti úton

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

Riz Levente polgármester és Nagy Anikó önkormányzati képviselő kérdésekre válaszol a helyszíni sajtótájékoztatón

Forgalom-elterelésre nem, torlódásra viszont jócskán lehet számítani a következő kilenc hónapban, 2013. június 30-ig a Pesti úti csapadékvíz-csatorna, amely a Balassagyarmat utcától a Csabai útig tart, s fölötte a buszsáv – a Maroshévíz utca és a Csabai út közötti – most kezdődött építkezése során – hangzott el azon a projektindító sajtótájékoztatón, amelyet ma, október 4-én délután tartott Riz Levente polgármester és a körzet önkormányzati képviselője, Nagy Anikó. Először a csapadékelvezető csatorna épül meg, s tavasszal kezdik a buszsáv kivitelezését.
A városvezető kiemelte, Rákosmente a fővárossal közös beruházásban 330 millió forintos fejlesztést végez el ezen a területen. Ebből 125 millió forintért készül el a csapadékvíz-csatorna. Az összeg 81 millió forint uniós és 44 milliós önkormányzati részből lett összerakva. 205 millió forintba kerül majd a buszsáv, amely fedezetét szintén uniós forrás és a fővárosi önrész biztosítja.
A fejlesztésre azért van égetően szükség, mert éppen ez az a szakasz, ahol a Rákosmente városközpontja, illetve Budapest Belvárosa irányába reggelente a legnagyobb a forgalom, a torlódás, leghosszabb a várakozási idő. A 201E, a 202E, a 161 és a 92E jelű buszokon összesen naponta ötvenkétezer ember utazik ezen a szakaszon. Ha elkészül a buszfolyosó ezen része, akkor a közösségi közlekedési járművek lezárt, kamerákkal ellenőrzött sávban haladhatnak, a személygépkocsi forgalom nem fogja akadályozni a buszok haladását. Az engedély nélkül ott közlekedő járművek bírságot vezetői fizetnek, ahogy a belsőbb kerületekben is.
Az út kiszélesedik, a jelenlegi kettő mellé egy harmadik, ugyancsak három méter széles sáv épül.
Jó hír a környékbelieknek, hogy – nem kis mértékben Nagy Anikó önkormányzati képviselő hathatós közbenjárására, akit képviselővé választása óta, hat éve ostromolnak érte a lakók – megépül végre két gyalogátkelőhely is. Az egyik a Csabai úti ipszilon elágazásnál, a másik pedig a Mezőtárkány utcánál. A lakók a Tizenhetedik Online kamerájába tavaly decemberben nyomatékosan el is mondták óhajukat, közülük többen húsz éve várnak a zebrára, a biztonságos Pesti úton való átkelés lehetőségére.
Riz Levente kiemelte, a csapadékvíz-elvezető csatornának nagy jelentősége lesz, hiszen a kiadósabb esőzések idején a környékbeli telkeket, házakat nem ritkán elöntötte a víz. Azzal, hogy ez a csatornaszakasz megépül, ez a gond nagymértékben csökken.
A polgármester kiemelte, a közbeszerzési eljárás nagyon eredményes volt az önkormányzat számára, az önrészre szánt keretből 42 millió forintot tudtak megtakarítani. Ennek nagyobbik részét, 32 millió forintot hálózatbővítésre fordítják, hogy az újonnan létesülő csapadékvíz-csatornába bevezethessék a környező utcák csapadékvizét. A megtakarításból fennmaradó tízmillió forintot is közhasznú közösségi célokra fordít az önkormányzat.
A csapadékvíz-elvezető csatorna több eleme a Pesti út 2010-es felújításánál már elkészült. A jelenleg elkezdődött beruházás elkészülte után lesz a rendszer alkalmas arra, hogy az esővizet eljuttassa a Rákos-patakba.
A teljes buszfolyosó a tervek szerint szintén 2013. június végére készül el a Fehér útig. Feltéve, ha az Éles saroknál lévő MÁV terület felhasználása miatt – az egyeztetési eljárás esetleges elnyúlása – nem húzza át a számításokat, amire sajnos van esély, hangsúlyozta a polgármester.
Szó esett a sajtótájékoztatón arról is, hogy a Budapesti Közlekedési Központ közbeszerzési eljárás keretében Mercedes buszokat vásárol. Az eljárás zajlik, s remélhetőleg néhány hónapon belül megjelenhetnek a korszerű járművek a főváros útjain. – Reális esély van rá, hogy ezekből Rákosmente több BKV vonala is részesülhet – mondta Riz Levente.  – Mi vagyunk az egyetlen kerület a fővárosban, ahova kötöttpályás közlekedési eszköz nem jön ki. Se villamos, se, HÉV, se metró. Ezért is kézenfekvő, ha buszparkját fejleszti a főváros, akkor az újabb járművekből arra a részre kiemelten gondol a közlekedési cég, ahol csak busszal tud közlekedni a lakosság.