A szőnyeget nem kellett felcsavarni: utcabál a Madárdombon

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

Koszorúsné Tóth Katalin Pallagi Kende Istvánnal táncol a Székicsér utca aszfaltján     
 
Utcabált tartottak a lakók tegnap, szeptember elsején a madárdombi Székicsér utcában, 2011 szeptembere után idén másodszor. Mint Pallagi Kende István szervező elmondta, azért gondoltak az évente egyszer megrendezésre kerülő összejövetel rendszeresítésére, mert általa közelebb kerülnek egymáshoz a lakók. Ez az emberi kapcsolatok erősödésén túl a közbiztonság növelésére is jótékony hatással lehet. Szívesebben figyeli mindenki egy jó ismerősének a portáját, mint olyanét, akit nem ismer.
 
Koszorúsné Tóth Katalin önkormányzati képviselő – aki Pallagi Kende István gyermekének óvó nénije volt néhány éve – szintén részt vett a zenés összejövetelen. Bár előző este még szívpanaszokkal a Bajcsy Zsilinszky Kórház sürgősségi osztályán várta az ellátást, a szombat délutáni pihenését mégis megszakította az utcabál kedvéért. Tavaly is nagyon jól érezte magát.
Pallagi Kende István érdeklődésünkre elmondta, idén többen voltak, mint tavaly, s reméli, jövőre ennél is több lakó gyűlik majd össze a házuk előtt felállított sátor előtt.
– Az lenne jó, ha minden utcában rendeznének a lakók hasonlót! Biztosan megérezné mindenki emberi, lelki és közbiztonsági előnyeit – tette Pallagi Kende István.