Postaládánkból — Még egyszer a bogarakról

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

A képre kattintva elolvasható az eredeti cikk – a szerk.
Kiss-Dobos László olvasónk levele szakértőnkhöz, Balla Gábor Tamáshoz, aki a minap válaszolt egy másik olvasónk kérdésére a: Mi a "fene" teszi tönkre a paradicsomot a kiskertekben? című cikkünkben. 

Tisztelt Uram!

Valójában nem is a kertészeti ismeretei miatt, hanem a parlagfűhöz fűzött megjegyzése miatt zavarom. Én magam – azonos évjáratú vagyok, mint Ön – nem vagyok allergiás, de mindig értetlenül állok az orvostudomány előtt, akik megállapítják az allergiát, de képtelenek megmondani, mitől emelkedett meg az utóbbi évtizedekben számuk. Az emberiség 2 millió éves történelmében, vagy még régebb óta (még a fán voltunk) állandóan találkoztunk a különböző pollenek tömegével. Megkockáztatom, hogy már rég ki kellett volna halnunk, ha ez a betegség ilyen növekvő méretekben sújtott volna minket. Ön azonban megemlíti az antibiotikumot, mint kiváltó okot. Tény és való, hogy az antibiotikumok gyógyászati elterjedése az 1960-as évektől indult. Az orvosok egy időben szinte mindenre, mint csodaszert ezt írták fel. Én még gyanakszom egyéb, az élelmiszerekbe elszaporodó kemikáliákra. Csak nem mondjak mást, már nem lehet olyan sót kapni, amiben ne legyen cianid.(Csomósodás gátló) A szakemberek azt mondják, hogy a patkányok szervezetében nem mutathatnak ki emiatt káros hatást. Amire én azt mondanám, hogy a patkányok a csatornában is  vidáman elvannak.
Köszönettel és üdvözlettel:

Kiss-Dobos László
Balla Gábor Tamás válasza:

Tisztelt Kiss-Dobos László Úr!

A kertészet területén valóban csak autodidakta vagyok. Szakmai képzettségeim: magyar szakos középiskolai tanár, népművelő és művelődésszociológus. Tudományos minősítést (kandidátusi címet, majd PhD fokozatot) nevelésszociológiából szereztem. Kertészeti szakmai tájékozottságomat elsősorban az alapozta meg, hogy 1971-től nyugdíjba menetelemig a mai Szent István Egyetem (korábban GATE) Tanárképző Intézetében kertészmérnöki diplomával rendelkező hallgatókat is oktattam, akik nálunk mérnöktanári képesítést kaptak. Tanársegéd koromban feladataim közé tartozott a tanítási gyakorlatuk értékelése. Mivel nemcsak arra figyeltem, hogy hogyan, hanem arra is, hogy mit tanítanak, a kertészeti szakközépiskolai tankönyveket is tanulmányoztam. Az így szerzett elméleti ismereteimet a Rákoscsaba-Újtelpen 1973-ban felépített családi házam kertjében próbáltam a gyakorlatban realizálni. Pár év múlva az akkori kerületi tanács a portámat mintakertté nyilvánította.(Tavaly a kertünk a kerületi pályázaton II. díjat nyert.) Lakóhelyi környezetemből egyre többen kerestek fel kertészeti tanácsokért, amelyekhez gyakran én is tanácsot kértem a kertészeti kutatásokkal foglalkozó egyetemi kollégáimtól. A kilencvenes évek végén már a Tizenhetedik c. lap szerkesztőjének is kertészeti szakértőként mutattak be, s ő nyomban fel is kért a kertbarát rovat gondozására.

Gondolatébresztő írásához a következő megjegyzéseket fűzöm.

1. Az a feltételezésem, hogy a kerületi kerteket veszélyeztető levélbogár a parlagfűn élősködő, Horvátországba betelepített zygogramma sururalis, csak szakszerű kutatással igazolható, vagy cáfolható. Azt viszont tudjuk, hogy azokat a madarakat, vagy hüllőket, amelyeknek a fő tápláléka ez a levélbogár nem telepítették át. Így állományuk felszaporodhat, s ha a parlagfüvet is kiirtják alóluk, más növényekre fanyalodnak.
2. A szakirodalom szerint a parlagfű elleni biológiai védekezésben a rovarok telepítésével csak részleges eredményt értek el. Sikeresebbnek ígérkezik a növény gombabetegségekkel való megfertőzése. (Egy gombafaj például 2001-ben a hazai parlagfüvek közel 90%-át elpusztította. Ennek a gombafajnak a kutatása azonban anyagi támogatás híján megszűnt, s mivel az élettani tulajdonságai kevésbé ismeretesek, nem vethetők be.)
3. A parlagfű teljes kiirtásának szorgalmazását túlzásnak, az erre fordított több százmillió forintot pedig pazarlásnak tartom, hiszen az allergiás megbetegedések száma nem változott. Ha a szakszerűtlen mechanikai és vegyszeres védekezés költségeinek csak kis hányadát fordítanák tudományos kutatásra, pár éven belül jelentős változást tapasztalhatnánk.
4. Komolytalanoknak tekintem a parlagfű. csodálatos gyógyhatású védett növénnyé nyilvánítására irányuló törekvéseket. (Erről az interneten egyre több írást olvashatunk.) Az valóban történelmi tény, hogy az ambróziát, „az istenek eledelét”, már az ókori görögök és rómaiak is megbecsülték. Dioscorides például gyógynövényként írta le. Az ambróziának viszont legalább 12 fajtája ismeretes. Az európai őshonos fajta az Ambrosia maritima, ma már csak a Mediterrán partokon él. Az Ambrosia artemisifolia, amely hazánkban „parlagfű” néven okozza az allergiát, s amelynek szintén van  gyógyhatása,  bizonyíthatóan Amarikából került kontinensünkre. Mindez egyébként már az 1893-1897. között összeállított Pallas Nagylexikonban is olvasható. A lexikon viszont az allergiát okozó hatását meg sem említi. Kérdés, hogy azóta az ambrózia természete változott-e meg, vagy az emberé?
5. Egyet értek azzal a véleményével, hogy az antibiotikumok terjedése és az immunrendszer gyengülése között valamiféle kapcsolat lehetséges. Kutatások igazolják, hogy az allergia miatt orvosi kezelésre szorulók közel 90%-a városi ember. Ebből a tényből sokan arra következtetnek, hogy a több virágport belélegző falusiak ellenálló képessége már gyermekkorukban megerősödik. Más vélemények szerint a különbségek oka nem, vagy nem csupán a pollenkoncentráció mértékére, hanem szemléleti tényezőkre vezethetők vissza. A falusiak általában nem esnek pánikba gyerekeik szénanáthájától, a városi szülők viszont legtöbbször antibiotikumokkal próbálják őket védeni a nagyobb bajtól, s egyben attól is, hogy a szervezetük megedződjön.
6. Üzenetében leírja azt a gyanúját, hogy az allergiára való érzékenység növekedésében az élelmiszerekben „elszaporodó” kemikáliák is közrejátszanak. Én úgy vélem, hogy ez már vádként is igazolható. Példaként említi, hogy, „már nem lehet olyan sót kapni, amiben ne legyen cianid.”. Köszönöm, hogy erre a figyelmemet felhívta, mert nem tudtam róla! Arról viszont már tájékozódtam, hogy a  sószabványt megszegve, – amely előírja, hogy étkeztetés céljára használatos sónak minimum 97% tiszta NaCl-ot kell tartalmaznia – az üzletekben már csak KCl-dal kevert sót lehet vásárolni. Ha sósan szeretjük az ételeinket, a fölösleges NaCl-ot a vesénk kiszűri, de a KCl-dal nem tud megbirkózni. Ezért sokan a keringési zavarok és más nyavalyák elkerülésére patikában vásárolnak méregdrágán tiszta konyhasót. Ennél jobb megoldásnak vélem, ha a parajdi sóbánya pavilonjából hozatunk nagyságrenddel olcsóbb, apró szemcséjű őrölt sót, amely minimum 97,5% NaCl-od tartalmaz. S ha helyben vásároljuk meg a helyben bányászott tiszta sót, attól is egészségesebbekké válhatunk, hogy ott a Székelyföldön sokkal kevesebb az allergiás ember.  
 
Üdvözlettel:
Prof. Dr. Balla Gábor Tamás