Közösségépítési pályázat civil szervezeteknek

\"\"

\"\" \"\" \"\" \"\"

\"\"

Riz Levente sajtóájékoztatót tart

 

Augusztus 6-tól már beadhatják pályázataikat civil szervezetek arra az Európai Unió által biztosított keretre, amely Rákosmente Önkormányzatának közreműködésével elősegíti a helyi közösségek építését, jelentette be ma, augusztus 7-én Riz Levente polgármester sajtótájékoztatón.
Ismeretes, a városrész eredményesen szerepelt a Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén című uniós pályázaton, melynek keretében egy milliárd harminckét millió forintot lehet fordítani a Fő tér melletti hat tízemeletes lakóépület, illetve a Csicsergő Óvoda, a Gólyafészek Bölcsőde megújítására, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház renoválásának folytatására, a Népkert felújítására.
E nagy fejlesztés része a helyi lakosság bevonását célzó közösségépítő programok elősegítése, mintegy 39,3 millió forint felhasználásával.
A polgármester kiemelte, ekkora összeggel még soha nem támogatott az Európai Unió közösségépítő feladatokat. A feladatok közé tartozhat hagyományőrzés, játszóházak, tanfolyamok, kulturális- és sportrendezvények szervezése, gyerekek környezeti nevelésének elősegítése, parkosítás, szemétszedés, parlagfű irtás. Továbbá hátrányos helyzetű gyerekek iskolai felzárkóztatását elősegítő tevékenységek, képzési, oktatási programok szervezése. A lényeg, az akcióknak az akcióterületekhez kell kapcsolódnia.
Az első pályázat július 30-án jelent meg az önkormányzat honlapján, amely a helyi lakosság kisebb közösségi programokba való bekapcsolódását célozza, összesen 4,67 millió forint értékben. Az igényelhető minimális összeg 50, a legnagyobb 500 ezer forint.
A bírálók folyamatosan dolgoznak, s ha kimerül az aktuális keret, akkor a később pályázóknak nem jut. Érdemes tehát figyelni, és gyorsan dolgozni. A pályázatok beadásának utolsó napja szeptember 17. Ezt követően a legfrissebbek már a megvalósítással törődhetnek, bemutathatják a lakosságnak saját közösségépítő pályázatukat.
A források a civil szervezetek számára önrész nélkül hozzáférhetők. Amennyiben a bíráló bizottság eredményessé nyilvánítja a pályázatok, az elnyert összeg nyolcvan százalékát azonnal megkaphatják a nyertesek. A többit a pályázat megvalósítása végeztével.
További információk a 253-3527-es telefonszámon.