Sáskafesztivál a Zrínyiben

\"\" \"\" \"\"

\"\"

A fellépők egy csoportja

Idén második alkalommal rendezték meg a Sáskafesztivált a Zrínyi Miklós Általános Iskolában. Az iskola a Sisakos sáska utcában található, innen a fesztivál neve. (A Sisakos sáska egyébként egy Vörös könyves, védett rovar, amelynek az iskola mögötti rét természetes élőhelye – a szerk.)
A fesztivál létrehozásának az egyik alapötlete az volt, hogy nagyon sok olyan gyermek tanul az intézményben, aki szívesen megmutatná képességeit a versmondás, az éneklés, a hangszeres zene, a tánc, a bábjáték területén, de évközben erre nem volt lehetősége.
Az idei esztendőben ez a program tovább bővült. Szerdán, május 16-án a Zrínyi Miklós Gimnázium növendékei adták elő az István, a király című rockoperából készült produkciójukat Tóthné Pogány Ildikó tanárnő művészeti vezetésével. A nagysikerű előadást a közelmúlt népszerű könnyűzenei feldolgozásaiból összeállított válogatással toldották meg az ifjú, amatőr művészek.
A csütörtökön az iskola és a Bartók Béla Zeneiskola közös színjátszóinak – a Bársonyszínpad – előadásában láthattak a vendégek négy kisebb színdarabot. A színpadi játékban a 7 éves kisgyerekektől az éppen elballagni készülő nyolcadik osztályos tanulókig mindenki igazi lelkesedéssel és a játék örömével vett részt.
A harmadik nap, péntek a sokszínű, változatos bemutatkozás napja, estéje volt. Az iskola aulája, a színpad nézőtere befogadóképességének határáig megtelt az érdeklődő szülők és hozzátartozók sokaságával. Az irodalmi művek között találhattunk Gárdonyi Géza, Szabó Lőrinc és Romhányi József műveket is. A zenei paletta is igen széles volt. A magyar népdalok mellett, Chopin és Bartók művek is megszólaltak a gyerekek hangszerein. A tanulók előadása után az iskola pedagógusainak frissen alakult kórusa lépett a színpadra és adta elő Gyulai Pál: A farkas és a szúnyogok című művét. A siker fergeteges volt.
A Zrínyi Miklós Általános Iskola Sáskafesziválja bevonult a helyi köztudatba. Ugyanúgy, mint az iskola által hét éve megrendezett Hagyományőrző nap – Rovásíró Verseny. Az intézmény dolgozóinak reményei szerint lesznek majd olyan gyerekek, akik művészként, felnőtt korukban is megörvendeztetik az érdeklődő közönséget az egész országban, vagy azon kívül is.
 
Petrőczy Tibor