Ötszáz szemtanú előtt felavatták a tanösvényt

\"\" \"\" \"\"

\"\"

A megnyitó pillanatai. Riz Levente mellett Szabó Tiborné, hátrébb Nagy Anikó, dr. Fenke Ferenc képviselő, illetve a Pál Apostol Iskola nagyszámú csoportjának képviselői Horváthné Vincze Judit igazgató szárnyai alatt.
 
Mintegy ötszáz természetkedvelő zarándokolt ki tegnap, április 28-án a Merzsére, ahol tanösvényt avattak. A számos szabadidő eltöltési lehetőséget kínáló napon csak a futóversenyre százhatvannál is többen jelentkeztek. Az rákosmentiek így válaszoltak azoknak a „jóakaróknak”, akik – mint arról beszámoltunk – előző nap lefestették a tanösvényhez vezető út irányjelző piktogramjainak egy részét. A részvétel ennek ellenére minden reményt felülmúlt, amit örömmel nyugtázott Szabó Tiborné önkormányzati képviselő, a fejlesztés motorja.
Kilátogatott a képviselő-testületből az avatásra továbbá Nagy Anikó, dr. Fenke Ferenc, Hatvani Zoltán, Petrőczy Dániel, Rózsahegyi Péter.
A Merzse-mocsár mellett elkészült tanösvényt Riz Levente, Rákosmente polgármestere, országgyűlési képviselő adta át.
 
\"\"
 
Második világháborús éles lőszer hüvelyét találták meg a napokban a tanösvény és a reptér közötti területen – ahol a quadosok, crossosok – gyakorolnak hétvégeken. Előfordulhat, hogy még fel nem robbant lőszereket is rejt a föld, ezért nem árt megelőzni a bajt, s egy kicsit arrébb menni quadozni, az közeli M0 mellett épült pályára.  Felvételünkön: Petrőczy Dániel és Riz Levente megszemléli a minap talált lőszermaradványt.

 
A Rákoshegyi Polgári Kör tíz éve rendszeresen szervez túrákat a Merzse-mocsárhoz. 2011-ben a mezőőri szolgálat munkatársai voltak a kirándulás vezetői. Beszélgettek a környezetvédelemről, a növény és állatvilág megismerésének szükségességéről, a tudatformálásról. Akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy egy tanösvényt kellene kialakítani ezen a páratlan szépségű természetvédelmi területen.
A Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának pályázata adott lendületet a megvalósításnak. A Rákoshegyi Polgári Kör a benyújtott pályázatán 900 ezer forint támogatást kapott a tervek megvalósításához. Rákosmente Önkormányzatának képviselői egyéni keretükből szintén támogatták az elképzelés megvalósítását. A most elkészült 6 kilométernyi tanösvény 1,5 millió forintba került. Az önkormányzat elsősorban a jogi hátteret, valamint a tanösvény folyamatos fenntartását biztosítja.
A tervekben szerepelt a természetvédelmi terület növény és állatvilágának saját élőhelyén való bemutatása, képekkel, szöveggel illusztrálva. Tizennégy ilyen hely került kijelölésre. Egy állomás jelzi az 1848-49-es szabadságharc helyszínét, az erdőben, egy jellegzetes csordaitatót, a Delelő kutat, valamint a vadászházat és környezetét, egy falusi udvart, állatokkal. A tanösvény négy helyszínről (Rákoshegyről, Rákoskertről, Rákoskeresztúrról és Ecserről közelíthető meg. Ezeken a helyeken úgynevezett indító táblák jelzik a tanösvény megközelítésének útvonalát, egyben rövid helytörténeti ismeretanyagot is közölnek. A fejlesztés összesen 21 állomást foglal magába.
 
\"\"
 
A tanösvény egyik állomása, a vadászház kertje, állatokkal. Képünkön Lujza, az emberszerető kecske különleges képességeit próbálják meglesni a látogatók.
 

Most lezárult a tanösvény alapjainak lerakása. A továbblépés lehetőségeinek tárháza végtelen, csak az anyagi erőforrások megléte szab határt. A Rákoshegyi Polgári Kör szeretné helyi védettség alá helyezni a területen található itató kutakat, továbbá felújítani, rendbe tenni. Az egyiket gémes kúttá szeretnék kialakítani. Terveik közt szerepel egy magasles építése, ahonnan az állatok zavarása nélkül figyelhetik őket. Tűzrakó és pihenőhelyet is szeretnének kialakítani.
Céljuk az, hogy a természetet megismertessék, megszerettessék már kicsi gyermekkorban. A gyermek, aki felfedezi a természet csodáit, megismeri a növények, madarak életét, felnőve nem fogja értelmetlenül pusztítani, rongálni környezetét. Azt szeretnék elérni, hogy a kerület iskoláinak minden osztálya évente legalább egyszer látogasson ki a Merzse-mocsárhoz, járják végig rendszeresen a tanösvényt.