Gyurgyalag (szerkesztőségi jegyzet)

\"\" \"\" \"\"

\"\"


Gyurgyalag  (szerkesztőségi jegyzet)

 
Tanösvényt avatnak holnap a Merzsén. Nagyszerű dolog egy ismeretterjesztő fejlesztés által fölhívni a figyelmet természeti értékeinkre, a felnövekvő generációkkal felszippantatni az értékvédő, értékóvó magatartás – reményeink szerint egy életen át ható – virágporát.
A természetvédő feladatokból ugyanis sosem fogyunk ki. A tanösvénytől néhány száz méterre például gyurgyalag madaraink budapesti legnagyobb élőhelye található. A kis ékszerek rendszerint májusban térnek vissza Észak-Afrikából. Szeretik a magyarokat. Szeptemberig velünk vannak. S akkor is csak életösztönük röpteti őket ideiglenesen az afrikai nyárba.
Hétvégeken azonban quadosok, crossozók robognak el felettük. A madárkák nem örülnek nekik. Nyugalmuk érdekében szólni nem tudnak. Legfeljebb egyszer faképnél hagynak minket.
\"\"Látták már közelről őket? Hasuk kékeszöld, dolmányuk, fejük gesztenyebarna, vállfoltjaik és torkuk aranysárgák. Szemsávjuk, torokszalagjuk fekete. Hosszú, fekete csőrük hegyes és enyhén hajlított. Hártyásszárnyúakkal táplálkoznak: szitakötővel, darázzsal, jobb híján méhecskével. Fejlett önvédelmi képességük révén tudják, hogy a darázs fullánkja ártalmas, mérge elpusztítja őket. Így azt nem eszik meg. Különleges fejmozdulataikkal kiverik a mérget az élelmükből.
Önvédelmi reflexük varázslatos, egyben könyörtelen. Nincs kivételt. Minden fullánkot, minden mérget kipucol, s csak tiszta falatot enged a szervezetbe. Még a gyurgyalag-média sem tud olyan szépen énekelni, hogy engedjenek a csábításnak, s olyan falatot is bevegyenek, amiről tudván tudják, hogy testnek és léleknek egyaránt egészségtelen.
Szörnyű tragédiákról szólnak a hírek manapság. Apáról, aki fiaival együtt szándékosan hajt az autóbusz alá, tudatosan rohanva családostól a halálba. Nemrég a Helikopter lakóparkból indult el reggel az anya, karján gyermekével, hogy a Hófehérke Óvodába vigye a kicsit. Valójában nem oda készült, hanem a vonat alá. Mindketten a síneken lelték halálukat. A soproni diákok előre eltervezték, és lényegében kivégezték a helyi lövészklub vezetőjét. Fegyvert akartak szerezni, hogy újabb bűncselekményeket kövessenek el. A kulcsi gyilkos nagymamájával bánt a legkegyetlenebbül, de édesapját is 19-szer szúrta meg bozótvágójával.
Nem sorolom tovább a szörnyűségeket, bár sajnos lehetne.
A rendszerváltozás idején „jólétben és felemelkedésben” reménykedett mindenki. A számok nyelvén ez a „jólét” azt jelenti, hogy mára a reálbérek a harmincnégy évvel ezelőtti, 1978-as szintre süllyedtek. A vágyott szabadság és demokrácia helyett – a szabadság és a demokrácia vakító fényköntösében – pusztító diktatúra köszöntött ránk, aminek lényegét, súlyos következményeit mostanában kezdjük csak érzékelni igazán.
Nem egy-egy párt diktatúrájáról van szó. Bogár László közgazdász szerint, aki huszonkét éve folyamatosan gyakorolja a rendszerváltás cinikus és kegyetlen diktatúráját, azt egyáltalán nem érdekli Magyarország. Felőle akár száz százalékkal is győzhet bárki a demokratikus választásokon, ő mindegyiktől kíméletlen brutalitással követeli meg, hogy biztosítsa kifosztó pénzszivattyúinak zavartalan üzemelését, és tartsa féken az annak nyomán lázadni hajlamos, mindenükből kiforgatott „bennszülöttjeit”.
Számára az a kedves, aki a szivattyúk zavartalan működését minél nagyobb államadósság felvételével segíti elő, minél nagyobb terheket rakva közben saját polgárai vállára. S az a fekete bárány, aki ezt csökkenteni akarja, s az emberek sorsát a jobb élet irányába igyekszik kormányozni.
A polgárok sajnos mind gyakrabban képtelenek megbirkózni a rájuk nehezedő nyomással. Van, aki befelé fordul, s a vonat alá megy, mások – talán a reklámok felfokozott fogyasztásnövelő hatására – brutálisan végeznek akár legszűkebb családjuk tagjaival is, ha akadályoztatva látják általuk szükségleteik azonnali kielégítését, életük jobb minőségű folytatását.
Ha egyre több emberrel történik felfoghatatlan szörnyűség, akkor az már nem biztos, hogy a véletlen műve. Az 78-as szinten tartott reálbérrel az életutak elnehezülése, a folyamatos meghasonlás gyakori kényszere depressziós állapotok tömegét idézi elő. A legnagyobb veszély e folyamat lassú, észrevétlen, de feltartóztathatatlan előrehaladása, ami a józan emberi akarat megőrzőképességének tömeges hiánya kialakulásához vezethet. Nem vesszük észre, hogy a globális szivattyúk rafinált működtetéséhez milyen agyafúrt eszközöket vetnek be ellenünk. Csak a végeredményt látjuk. Lelkileg, erkölcsileg morzsolják föl a sebezhetőbbeket. Nyersebben fogalmazva fokozatosan igyekeznek elrohasztani a társadalmat.
S ha valaki megpróbál e törekvések ellen tenni, akkor – napjaink EU-s, IMF-es világpolitikai folyamatai ragyogó példákat szolgáltatnak arra – milyen kanosszát kell járnia a saját népe érdekében fellépő országvezetőknek.
Irigylem a gyurgyalagokat! Nem tesznek kivételt! Ami árt nekik, azt kíméletlen következetességgel kipucolják az élelmükből. Az alapkérdésekben egységesek, ezért erősek.
De jó lenne, ha a magyar társadalom egésze is képes lenne a gyurgyalagok fejével gondolkozni. Ám ha ez nem is megy, legalább attól lehetne tartózkodni, hogy – mindennek a tetejében – egy-egy mentálisan terhelt vagy a nemzetszeretet krónikus deficitjétől szenvedő hím vagy nőnemű entitás rendszeresen kardot rántson saját országa ellen. Még akkor is, ha – nyilván nem kis mennyiségű baksis fejében – ezzel bízták meg a pénzszivattyú-diktatúra könyörtelen működtetői, saját népe, saját nemzete ellenében.
Rákosmente példát ad e téren is. A Madárdombon utcát neveztek el a gyurgyalagról.
Horváth K. József