Kibányásztuk a három pontot a Salgótarján ellen

\"\"\"\"\"\"\"\"\"\"

\"\"

A győzelem után jólesik mosolyogni

A 73. percben Molnár István betalált a Salgótarján kapujába, ezzel a góllal nyert a Rákosmente az NB III-as labdarúgó bajnokság Mátra csoportjának 11. fordulójában ma, október 29-én délután.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, noha a Rákosmente már akkor enyhe mezőnyfölényt alakított ki. A második játékrészben pályára lépő Lukács Bálint révén följavult a csapatjáték, veszélyesebbé váltak a támadások. Lukács  Kerényi Norbert számára adott egy pazar labdát balszélről, a védő azonban egy hajszállal lemaradt róla, noha csak hozzá kellett volna érnie a beadáshoz. Erre mondják, ha egy számmal nagyobb a lába, akkor gól. Néhány perccel később aztán beakadt a régen várt találat. Ismét egy ragyogó baloldali beadás érkezett középre, Murinai Barna jóvoltából, s a 16-os vonalától ráfutó Molnár István egyszer csak azon vette észre magát, hogy már csak a kapussal áll szembe. Nem habozott, berúgta.
Fontos három pontot szerzett a csapat, ismét a hatodik helyre lépve föl a tabellán, függetlenül a holnapi mérkőzések végeredményétől.
Üröm az örömben: sajnos, a hangosan beszélő ezúttal sem tudta világgá kürtölni a jó hírt. A bemondó ezúttal is kint volt, a masinát azonban nem lehetett bekapcsolni. – Nem merik rád bízni a berendezés kezelését? Mihez van neked jogod, ha ehhez sincs? – froclizták a szurkolók Papp József elnököt, aki némán tűrte a tréfásnak látszó, de alapvetően megalázó élcelődést. – Bezzeg, amikor a polgármester kint volt a múltkor, akkor szólt! – tette hozzá valaki.
Így látják a szurkolók. Kár.
Legközelebb november 5-én a Putnok ellen lép pályára a Rákosmente Putnokon 13.30 órakor. Nem lesz könnyű dolga. A borsodi csapat a héten kiverte a Magyar Kupából az NB I-es Paks együttesét, a tabellán pedig az első helyet foglalja el. Hét győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel.
Más.
A BLASZ I osztályban kerületi összecsapás zajlott ma délután. A Grund és az RTK csapott össze Rákoshegyen. A találkozó az RTK győzelmével zárult. A csabaiak elsők a tabellán.