Singlish a Renée Cafée-ban február 13-án
A legutóbbi összejövetelről ezt írtuk.
Január 16-án este második alkalommal rendezte meg a Renée Cafée kávézó a Singlish estet az Erdős René házban. S hogy pontosan mit is takar ez az elnevezés, arról Steve Jones, a program szülőatyja és előadója beszélt munkatársunknak.
Mint mondta, maga a Singlish elnevezés japán énekesektől származik. Az általa gyakorolt nyelvtanítási módszer lényege pedig, hogy a zenén keresztül segít tanulni az angol nyelvet. Repertoárjában főleg népdalok szerepelnek az angol nyelvterületekről, ami az Egyesült Királyságon kívül felöleli az Egyesült Államokat, Ausztráliát, Skóciát, Írországot, sőt a nagyobbrészt walesi nyelven szóló dalok közül is szerepel egy eredeti a műsorán. De megtalálhatóak a spirituálék is a programban, valamint olyan híres énekesek népdal ihletésű dalai, mint Sting vagy a Simon és Garfunkel páros.
 |
Tehát február 13-án, este 6-kor |
Énekét gitárral, illetve bendzsón kíséri, kellemes, kötetlen hangulatot teremtve. Természetesen a dal- és szövegtanulás íly módon való megvalósítása során nemcsak az előadó, hanem az egybegyűltek is énekelnek, illetve énekelhetnek. Könnyebben megy így a szótanulás, a kiejtés gyakorlása, valamint közelebb kerül hozzánk az angol nyelv ritmusa és hanglejtése is. S mindeközben többet tudunk meg a nyelvet beszélő népek életmódjáról, szokásairól, hagyományairól, öröméről és bánatáról, hiszen Steve Jones az egyes dalok megértéséhez elmondja a szükséges magyarázatokat is.
Steve Jones 2003 óta alkalmazza ezt a módszert, s azóta rendszeresen tart ilyen jellegű baráti összejöveteleket a Belvárosban kedden esténként. Hallgatói elsősorban magyar anyanyelvűek, tanárok, angolul tanulók, akik vagy a munkájuk, vagy pedig a nyelvtanulásuk során veszik hasznát az íly módon megtanultaknak.
Steve Jonesnak egyébként tanult mestersége is az oktatás -- jóllehet, annak egy egészen más területe -- hiszen matematika-fizika szakos tanár. Ezen túlmenően pedig Magyarországon az Angolul Beszélők Egyesületének (English Speaking Union) elnöke.
Az idegen nyelvek, ezen belül is elsősorban az angol nyelv tanulásának nehézségeivel előbb vagy utóbb legtöbbünk szembesülni fog. S mennyivel könnyebb egy kellemes dallamon keresztül megtanulni egy-egy szót, vagy rögzíteni egy kérdő mondat szórendjét, mindenki megtapasztalhatja, ha ellátogat a legközelebbi Singlish foglalkozásra. A Renée Cafée kávézó kétségtelen, hogy nagyon hasznos programot indított el a kerületben, mely nemcsak közelebb hozza az angol nyelvet az azt tanuló kerületi és környékbeli lakók számára, hanem kellemes, kulturált kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget is biztosít fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.
A legközelebbi Singlish foglalkozásról érdeklődhetnek a Renée Cafée 258-46-93-as, vagy (06-20)264-91-58-as telefonszámán, vagy a helyszínen, az Erdős Renée Házban.
Forrás: tizenhetedik.hu
Vissza a gyüjtőlapra itt
Üzenet a szerkesztőnek!
.